2018. november 16., péntek - Ödön
Keresés a tartalomban
NagyvilágKaotikus az európai légi közlekedés és már Ázsiát is fenyegeti a hamufelhő

Kaotikus az európai légi közlekedés és már Ázsiát is fenyegeti a hamufelhő


reptér01A hétvégén több ország fölött próbarepüléseket hajtottak végre a repülésbiztonsági szakemberek, hogy ellenőrizzék, veszélyt jelent-e még a légi közlekedésre a múlt héten kitört izlandi vulkánból több kilométer magasságig felemelkedő hamufelhő. Európa legtöbb országában továbbra is zárva vannak a repülőterek, s amelyek megnyitottak, azok is felkészültek arra az eshetőségre, hogy ismét fel kell függeszteni az utas szállítást.


Az utasok nagy része türelmesen várakozik, annak ellenére is, hogy egyesek napok óta a várótermekben rostokolnak.
Magyarországon, a jelenlegi információk szerint, hétfő délig van érvényben a légi közlekedés teljes korlátozása, amely csütörtök óta tart és eddig 700 járat törlését indokolta.
Csütörtökön estétől a Malév 150 járatát törölte és közel 25 ezer utasát nem tudta elszállítani, ami járatonként több millió forint bevételkiesést jelenthet a légitársaságnak - mondta el Hegedűs Ádám, a Malév szóvivője hétfőn reggel.


A Malév földön maradt utasai döntő többségének van foglalása a törölt járat helyett másik járatra. A légtér feloldása után a Malév az eredeti menetrendnek megfelelően indítja a járatait, amelyek minden bizonnyal tele lesznek.
Hétfő reggel megnyitották az osztrák légteret és a schwechati repülőteret, miután elvonult az ország fölül az izlandi vulkánkitörésből származó hamufelhő. A schwechati repülőtér reggel hat óra óta indít és fogad járatokat, de egyelőre nem minden célállomásra, illetve nem minden repülőtérről. Továbbra is kimaradt például minden németországi és svájci járat, ahol ugyanis továbbra is érvényben van a korlátozás, Németországban este nyolc óráig.


Semmi sem biztos

Szakemberek nem zárták ki azt a lehetőséget sem, hogy ha újabb adag vulkáni hamu kerülne a levegőbe, ismét el kell rendelni a repülőterek lezárását.
A németországi repülőterek szövetsége a válságelhárítás európai összehangolását követelte. A szövetség arra szólította fel az európai államok közlekedési minisztereit, hogy a légtér lezárásával kapcsolatban egységes eljárásban állapodjanak meg.

Peter Ramsauer német közlekedési miniszter vasárnap késő este megerősítette, hogy a rendelkezésre álló adatok szerint egyelőre nem lehet szó a zárlat feloldásáról. Hangsúlyozta, hogy a légi közlekedés biztonsága előbbre való a légitársaságok üzleti érdekeinél.


Harmadik napja vesztegelnek az utasok a japán reptereken


Bár Japánt nem érinti az izlandi vulkánkitörést követő hamufelhő, a szigetországban hétfőn 52 európai légi járatot töröltek. A helyi hatóságok szerint teljesen megbénult a Japánt több európai országgal összekötő légiközlekedés amiatt, hogy az európai repülőterek nem tudják fogadni a szigetországból érkező gépeket.

A tokiói nemzetközi repülőtéren, a Naritán utasok százai voltak kénytelenek eltölteni az immár harmadik egymást követő éjszakát. A légikikötő alkalmazottai hálózsákok szétosztásával igyekeztek enyhíteni a várakozásra kényszerült turisták kényelmetlen helyzetén.
Dél-Korea sem ússza meg
Várhatóan Dél-Koreát is eléri az izlandi vulkánkitörésből származó hamufelhő, de addigra már nem lesz veszélyes a légi közlekedésre.

Az ország meteorológiai intézetének hétfői előrejelzése szerint a hamufelhő keddre érkezhet meg Dél-Korea légterébe, de addigra már annyira elvékonyodik, és olyan alacsonyan fog szállni, hogy nem kell légtérzárlatot elrendelni.

Ennek ellenére Szöulban - akárcsak több más ázsiai nagyvárosban, például Bangkokban - súlyos gondot okoz a hamufelhő a légiközlekedésben, mert Ázsiából a fogadó légikikötők lezárása miatt nem indítanak járatokat, illetve oda sem érkeznek repülőgépek. Péntek óta csak Dél-Korea és Európa között 122 járatot töröltek.


Bizonytalan uniós ülések


A hét végén, miközben az európai repülőterek nagy része zárva tartott, az EU-hoz akkreditált újságírók egymásnak ellentmondó sms-tájékoztatásokat kaptak az uniós intézményektől a hétfőre tervezett eseményekkel kapcsolatban.

Az Európai Parlament (EP) hétfőn késő délután Strasbourgban kezdene négy napos plenáris üléssorozatot, de egyes képviselők halasztást kérnek, mondván, nem tudnak odaérni. Olyan sms-tájékoztatást is kaptak a tudósítók, hogy az uniós tagállamok közlekedési miniszterei videokonferencián tekintik át hétfőn a helyzetet. Egyelőre nem világos, hogy ebbe a távkonferenciába kapcsolódnak-e be az EU legfőbb végrehajtó szervének, a Bizottságnak, valamint az Eurocontrolnak a képviselői, vagy pedig ők külön ülnek össze Brüsszelben a spanyol elnökséggel.


Egy hét után állhat helyre a menetrend


A nagy európai légitársaságok mind végeztek utasok nélküli próbarepüléseket a hétvégén azzal a céllal, hogy megtudják: az izlandi vulkáni hamu okoz-e kárt a gépekben, az első vizsgálatok alapján arra jutottak, hogy nem.

Peter Hartman, a KLM holland társaság elnöke szerint, ha majd feloldják a repülési tilalmat, akkor is körülbelül egy hétig fog tartani, hogy teljesen helyreálljon a menetrend.

Az európai repülőterek és légitársaságok legnagyobb szövetségei egyre nagyobb nyomást gyakorolnak a légiforgalmi hatóságokra annak érdekében, hogy vizsgálják felül a repülési korlátozásokat, mert azok immár több száz millió eurónyi kárt okoznak nekik, és több millió utas nem tud eljutni úti céljához.
Camiel Eurlings holland közlekedési miniszter közölte: kérni fogja uniós kollégáit, hogy a korlátozások bevezetésénél tegyenek különbséget a nagy- és a kis hamukoncentrációjú területek között.


Az izlandi vulkánkitörés nyomán Európára boruló hamufelhő miatt a repülési tilalom előreláthatólag az alábbi időpontokig lesz érvényben a különböző országokban (közép-európai nyári időszámítás szerint, vasárnap késő esti állapot):
Ausztria: megnyitották
Belgium: hétfő 20 óráig.
Bulgária: a légteret ideiglenesen megnyitották a dél- és délkeleti irányba induló és onnan érkező járatok előtt, de csak a szófiai és a plovdivi repülőtér van nyitva Csehország: hétfő 12 óráig
Dánia: hétfő 14 óráig
Észtország: hétfő 15 óráig
Fehéroroszország: 7000 és 11 ezer méter közötti magasságban korlátozzák a légi forgalmat, több, Minszkből induló járatot törölnek, vagy késleltetnek.
Finnország: hétfő 18 óráig
Franciaország: kedd reggel 8 óráig zárva maradnak az ország nagyobb részének repülőterei, köztük a párizsi Roissy-Charles de Gaulle és az Orly. A Nizza-Bordeaux tengelytől délre található, vasárnap délután újra megnyílt kilenc polgári és öt katonai repülőtér viszont működik.
Hollandia: megnyitották
Horvátország: vasárnap minden reptér megnyílt
Írország: hétfő 13 óráig, de a Ryanair legalább szerda délig nem közlekedtet járatokat, az Aer Lingus pedig hétfő éjfélig
Izland: minden repülőtér nyitva van, mert a szélirány miatt a hamufelhő nem zavarja a légteret
Lettország: megnyitották
Litvánia: a légteret vasárnap este megnyitották.
Lengyelország: a légtér az ország középső és északi része fölött nyitva van, a teherforgalom előtt megnyitottak hat repülőteret, köztük a varsóit
Magyarország: hétfő 12 óráig
Nagy-Britannia: kedd hajnali 1 óráig - közép-európai idő szerint 2 óráig meghosszabbítva
Németország: hétfőn 14 óráig
Norvégia: fő repülőtér, az oslói Gardermoen nyitva az induló gépek előtt, de érkező járat egyelőre nincs, a légteret megnyitották Bergentől északra, de bizonyos északi területek felett még mindig zárva van
Olaszország: hétfő reggel 7 órától megnyitva minden reptér az ország északi részén
Oroszország: nyitva van a légtér és minden repülőtér, de Európa nyugati részébe nem indítanak járatokat, az Egyesült Államokba induló járatok az Északi-sark felé kerülnek, a kalinyingrádi repülőtér zárva van
Románia: a légtér zárva hétfő délig
Spanyolország: a tiszta égbolt miatt újra megnyitották azokat a repülőteret az ország északi részén, amelyet szombaton lezártak, de az Iberia légitársaság csak más dél-európai országokba indít járatokat
Svájc: a Swiss légitársaság törölt minden járatot hétfő 20 óráig, a nemzetközi járatok hétfő éjfélig nem nem közlekedhetnek
Svédország: a légtér zárva hétfőn is, kivéve Stockholmtól 250 kilométerrel északra kezdődő északi országrészben
Szerbia, Montenegró, Bosznia-Hercegovina: a légtér vasárnap megnyílt, de a belgrádi repülőtér zárva van.
Szlovákia: a légtér zárva péntek 15 óra óta
Szlovénia: megnyitva
Törökország: három északi tartomány fölött zárva a légtér, de minden repülőtér nyitva van
Ukrajna: nyitva van a kijevi Boriszpol repülőtér

 

2010-04-19

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite