2018. november 16., péntek - Ödön
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeKarácsonyfát lopott egy férfi Nógrád megyében

Karácsonyfát lopott egy férfi Nógrád megyében


Felsőpetény feldíszített karácsonyfáját vágta ki és szállította otthonába egy helyi férfi - közölte Nógrád24.hu-val a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

karacsonyfatlopott


A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2017. december 22-én 7 óra 38 perckor érkezett a bejelentés, miszerint Felsőpetényben a Rákóczi úton felállított karácsonyfát ismeretlen elkövető eltulajdonította.


A rendőrök az azonnalos forrónyomos intézkedések eredményeképp beazonosították és rövid időn belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 41 éves helyi férfit. A nyomozás adatai alapján a férfi 2017. december 21-én 16 óra és 2017. december 22-én 7 óra közötti időben a Felsőpetény belterületén elültetett és feldíszített, 2 méter magas fenyőfát a tövénél elfűrészelte, majd azt - a díszekkel együtt - otthonába szállította.


A Rétsági Rendőrkapitányság épületébe előállított férfit a rendőrök lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, aki a bűncselekmény elkövetését elismerte. Az eltulajdonított fát a nyomozók megtalálták és lefoglalták.

 

Forrás: POLICE

2017-12-23

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite