2018. november 16., péntek - Ödön
Keresés a tartalomban
ItthonKárolyi György maga akart dönteni ősei kastélyának sorsáról

Mindkét helyen egyformán jól érzi magát - Károlyi György maga akart dönteni ősei kastélyának sorsáról


Az ükapja által épített fehérvárcsurgói kastélyt felújító, némi túlzással újjáépítő Károlyi Györgytől sokszor megkérdezik, hol van igazán otthon. Fehérvárcsurgón, amelynek messze földön híres ékessége lett főnemes őseinek gyönyörűen helyreállított vidéki kastélya, vagy Párizsban, ahol életének háromnegyedét töltötte, és ahova ma is gyakran utazik ottani dolgai intézésére?

Kastély

(illusztráció)


- Mindkét helyen egyformán jól érzem magam - húzta alá az MTI-Pressnek. - Budapesten születtem, de miután szüleim 1947-ben Franciaországba emigráltak, és én egyéves koromtól ott éltem, nem elfelejtve a magyar gyökereimet felvettem a francia kultúrát, úgyhogy ott is megtaláltam a gyökereimet. A kérdésre azért nehéz válaszolnom, mert nem akarom megbántani a franciákat, akiknek az országában szüleimmel otthonra találtam, és ahol életem nagyobbik részét töltöttem, de a magyarokat sem, mivel magyarnak érzem magam.
Károlyi gróf a francia földön töltött évtizedek ellenére akcentus nélkül, hibátlan, szép magyarsággal beszéli nyelvünket.

- Azt, hogy meg tudtam őrizni az anyanyelvem, nemcsak a nagyanyámnak és a szüleimnek köszönhetem, hanem a fehérvárcsurgói származású Tóth Margitnak is, aki 1947-ig a kastélyban dolgozott, majd velünk együtt költözött Franciaországba - idézte fel. - Nagy szerepet játszott a neveltetésemben. "Szerencsémre" soha nem tanult meg franciául, így magyarul tudtam csak beszélni vele. Ő általa ismertem meg a csurgói kastélyt is, amelyre, ahogy teltek az évek, egyre kíváncsibb lettem. Mivel a szüleim fényképalbumában csak külső képek voltak az épületről, azt, hogy belülről hogy nézett ki az államosítás előtt, Margittól tudtam meg, és az ő szavai alapján rekonstruáltam az alaprajzát.

A nagy lélektani pillanat

Károlyi György 1984-ig nem járt ősei földjén: a vasfüggöny idején Magyarország nem kétórányi repülőútra, hanem szinte áthidalhatatlan távolságra volt Párizstól. Az első magyarországi látogatásra turistaként adódott lehetősége. Feleségével akkor ellátogattak Fehérvárcsurgóra is, ahol nagy hasznát vette a Margittól hallottaknak. A falubelieknek, akik készségesen és szeretettel akarták kalauzolni a kastélyban, szinte leesett az álluk, amikor látták, hogy György tökéletesen eligazodik az általa sosem látott épületben.

- Az "találkozás" a kastéllyal nagyon megrázó volt - mondta. - Utoljára gyerekotthonként használták, de felújítás és megfelelő karbantartás hiányában olyan rossz állapotba került, hogy be kellett zárni. Amikor ott jártunk, már több éve lakatlan volt, és a reménytelen pusztulás képét mutatta. Dohos, könnyező házigombás, omladozó falak, kitépett csövek, levert vakolat fogadott bennünket. A látottaktól megdöbbenve mentünk Budapestre, hogy megtudakoljuk, van-e elképzelés a helyreállításra, de az akkori illetékesektől semmi biztatót nem hallottunk. Hazautaztunk, és legközelebb a rendszerváltozás után tértünk vissza. A kép, amely a kastélyban akkor várt minket, a korábbinál is lesújtóbb volt. Jellemző, hogy miután ott jártunkkor esett az eső, a földszinti ebédlőben egy hatalmas tócsa közepén álltunk és néztük, ahogy az emeleti helyiségek lyukas mennyezetén át ömlik befelé a víz. A Műemlékek Állami Gondnokságán megtudtuk, hogy bár pénz nincs az épület felújítására, vállalkozók tervezik kastélyszállóként való hasznosítását. Ez volt az a lélektani pillanat, amikor kattant bennem valami, és azt mondtam, túlzás lenne, ha mások döntenének őseim otthonának a sorsáról, ha - tönkretéve az épület még romosan is csodálatos hangulatát - szétbontanák és szétszabdalnák a kastélyt. Innentől kezdve nem hagyott nyugodni bennünket a gondolat: meg kell mentenünk a kastélyt.

És a munka elkezdődött...

- Úgy gondoltuk, ha pénzünk nincs is, megvalósítható ötletünk még lehet - elevenítette fel. - Olyan megoldást kerestünk, amely lehetővé teszi a felújítást és a működtetést is. Hamarosan meg is találtuk, mégpedig az európai kulturális találkozóközpontok hálózatához való csatlakozással. A tagság módot nyújt a kulturális és az üzleti élet ötvözésére anélkül, hogy megváltoztatná az épület jellegét. Miközben ugyanis a kastély kulturális találkozóközpontként rendezvényeknek ad otthont, egyben - kihasználva a fénykorában vendégszobaként igénybe vett helyiségeket - szállóként is működik, hozzájárulva a rendezvények és a működtetés finanszírozásához. Az ötlet megnyerte a magyar illetékesek tetszését, és a munka megkezdődhetett. Amikor belevágtunk, nem tudtuk, hogy meddig jutunk, nem tudtuk, hogy amit elkezdünk, be tudjuk-e fejezni, de hittük, bármeddig érünk is el, a kastély állapotán javíthatunk csak.

Első lépésként Károlyi György és felesége létrehozta a Károlyi József Alapítványt, és hozzálátott a legsürgetőbb helyreállítási munkáknak. A költségeket először saját forrásból, némi költségvetési támogatásból és adományokból még tudták fedezni, de aztán bekövetkezett az a pont, amikor hitelre is szükségük lett. Az pedig - lévén, hogy az állami tulajdonú kastélyra nem lehetett jelzálogot bejegyezni - úgy valósulhatott csak meg, hogy a Károlyi család létrehozott egy fejlesztő és üzemeltető részvénytársaságot, annak pedig a Műemlékek Állami Gondnoksága átadta a vagyonkezelői jogot, ami már elégséges alap volt a hitel felvételéhez.

Károlyiéknak sok más vállalkozással ellentétben kedvező tapasztalataik vannak a magyarországi ügyintézésről.

- A magyar partnerek mindvégig segítőkészek voltak. Ha probléma volt, ha bármilyen akadály merült fel, nem kerékkötők voltak, hanem azt nézték, hogyan lehet minél gyorsabban úrrá lenni a gondon - közölte. - Utólag persze minden egyszerűbbnek tűnik, de szerencsére soha nem került elénk megkerülhetetlen akadály. Gondok persze voltak, de a magyar partnerekkel együttműködve, az ő segítségükkel és a magunk rámenős hozzáállásával sikerült legyőzni azokat, és befejezni a mintegy kétmilliárd forintot kitevő felújítást.

Jön a folytatás

A Károlyiak leszármazottja most már az év nagy részét feleségével együtt a részben saját, részben családi örökségből származó bútorokkal berendezett kastélybeli lakrészben tölti, mivel - ahogy fogalmazott - ott kell lenniük, hiszen most Fehérvárcsurgón van a munkahelyük. Angelica a Károlyi József Alapítvány kulturális igazgatójaként programokat szervez, a jogi végzettségű és a Fiat párizsi kirendeltségének vezetőjeként jelentős üzleti tapasztalatokat szerzett, ma már nyugdíjas férj pedig a pénzügyekkel, az üzemeltetéssel és a jogi kérdésekkel foglalkozik.

A kastély felújítása a főépületnek csaknem félmilliárd forintnyi európai uniós támogatással történt helyreállításával a közelmúltban befejeződött ugyan, de "a munkának soha nincs vége", bőven van még megoldásra váró feladat. Rendbe kell hozni például az 50 hektáros elvadult parkot és benne a tavat - a munka finanszírozására már be is adtak egy pályázatot -, fel kell újítani a melléképületeket, hogy az egykori istállóban új vendégszobákat alakíthassanak ki.

"Fel kell pörgetni" a működést, hogy igényes szolgáltatással minél több vendéget tudjanak vonzani a húsz szobás szállóba, az étterembe, a konferenciákra, a kiállításokra, a gyermek- és zenei programokra - így lehet biztosítani a fenntartás és a kulturális központ működtetésének anyagi alapjait.

A kastély egyébként munkahelyeket is teremtett. Jelenleg húsz csurgói és környékbeli dolgozik ott, de ha a felújítási munkák folytatódnak, és újabb vendégszobák nyílnak, a jelenleginél többen találnak majd helyben megélhetést.
Károlyi György tevékenységét a kormányzat is elismeri: a közelmúltban a Magyar Érdemrend Tiszti keresztjével tüntették ki.


Forrás: MTI/ HÍR PORT24

 

 

2012-05-29

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite