2018. november 20., kedd - Jolán
Keresés a tartalomban
ItthonKDNP: Bajnai Gordon ismertesse, hogyan akarja csökkenteni a minimálbérrel összefüggő bérminim

KDNP: Bajnai Gordon ismertesse, hogyan akarja csökkenteni a minimálbérrel összefüggő bérminimumokat


A KDNP arra szólítja fel Bajnai Gordont, hogy vonja vissza a minimálbér csökkentésére tett javaslatát - mondta szombati, budapesti sajtótájékoztatóján Pálffy István. A kereszténydemokraták frakciószóvivője egyúttal felszólította a Haza és Haladás Egyesület vezetőjét, ismertesse arra vonatkozó javaslatát, hogyan akarja csökkenteni a minimálbérrel összefüggő egyéb béreket.


Bajnai Gordon2


A KDNP szerint "felháborító és minősíthetetlen" a minimálbér csökkentésére vonatkozó javaslat, ráadásul az több kérdést is felvet - mondta, hozzátéve: ezzel "kibújt a szög a zsákból, mégpedig olyan formában, hogy egy logikai rendbe illeszthetően látható, hogy Bajnai Gordon folyton változtatja a színét, mintegy kaméleon módjára".
A politikus kiemelte, hogy a minimálbér összefüggő rendszert alkot a garantált bérminimummal, a közmunka bérével, valamint a pályakezdők és a diplomások minimálbérével. Ehhez a rendszerhez viszont nem lehet csak a minimálbért megváltoztatásával hozzányúlni - jelentette ki.


A KDNP nevében ezért arra szólította fel a Haza és Haladás Egyesület vezetőjét: vonja vissza a minimálbér csökkentésére tett javaslatát. Egyúttal azt is követelte, hogy Bajnai Gordon ismertesse, hogyan kívánja csökkenteni a garantált bérminimumot, a pályakezdők és a diplomások bérminimumát, és mik a tervei a közmunkabérek csökkentésével.
Pálffy István úgy fogalmazott: Bajnai Gordon "egy nagyon homályos elképzelést" ismertetett, amelynek során azt mondta, olyan rendszerben gondolkodnak, ahol a vállalkozók terhei nem súlyosbodnak, a munkahelyek nem kerülnek veszélybe és a munkavállalók jobban járnak. De "ilyen rendszer nincs" - tette hozzá.


Mint mondta, a kormány olyan rendszert működtet, amelyben biztosítani kívánja, hogy a munkaadók terhei ne növekedjenek elviselhetetlen mértékben. Eközben a vállalkozók terhei nem emelkednek drasztikusan, a munkavállalók minimális bére pedig olyan mértékben nő, hogy azzal javuljon a vásárlőerő-paritás.
A Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács elfogadta, hogy 2013-ban a várható inflációt meghaladó mértékben, 5,4 százalékkal emelkedjen a minimálbér, ezzel 2007 óta először nőhet a minimálbér és a bérminimum reálértéke - emelte ki a politikus.
Kitért arra is, hogy a minimális bérek értékét jellemző úgynevezett vásárlóerő-paritás az első Orbán-kormány alatt 29-ről 41-re nőtt, 2004-2010 között viszont 35-re csökkent. A mutató 2010 óta újra emelkedett, most 37-nél tart - közölte végül.


Pénteken Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője arra kérte Bajnai Gordon, vonja vissza a minimálbér csökkentésére vonatkozó javaslatát, mert az a legalacsonyabb jövedelmű emberek életszínvonalát csökkentené. Rogán Antal felháborító és értelmetlen elképzelésnek nevezte a Haza és Haladás azon programpontját, amellyel az átlagbér 30 százalékára, jelen esetben 98 ezer forintról 66 ezer forintra csökkentenék a mindenkori minimálbért.


A Haza és Haladás Egyesület olyan minimálbérrendszert javasol, amelyben a vállalkozások terhei nem súlyosbodnak, a munkahelyek nem kerülnek veszélybe, a munkavállalók viszont jobban járnak - közölte Bajnai Gordon pénteken az MTI-vel. Hozzátette: a Fidesz úgy emelte meg a minimálbért, hogy abból reálértéken kevesebb jut a munkavállalóknak, mint a Bajnai-kormány idején, a vállalkozók terhei viszont radikálisan emelkedtek.


A volt kormányfő szerint a Fidesz úgy adott, hogy valójában elvett: munkahelyek szűntek meg vagy kerültek veszélybe, a fizetési boríték pedig vékonyodott, az idén egy minimálbért kereső dolgozó 98 ezer forintból 64 ezret kap kézhez, míg a Bajnai-kormány idején ugyanekkora fizetésből 75 ezer forintot lehetett kézhez venni.


Forrás:MTI/HIR PORT24.

 

2013-01-12

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite