2018. december 10., hétfő - Judit
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeKeresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) rendezvénye Salgótarjánban

Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) rendezvény Salgótarjánban


Ha most lenne a magyarországi parlamenti választás, a pártpreferenciák alapján megismétlődne a 2014-es választások eredménye - mondta a Nézőpont Intézet vezetője szerdán a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) rendezvénye előtt tartott salgótarjáni sajtótájékoztatón.

fodorcsaba

Fodor Csaba politológus elmondta: a Nézőpont Intézet felmérései alapján nagyjából fél évvel a 2018-as választás előtt az látszik, hogy a biztos pártválasztók egyharmada a jelenlegi kormánypártokra szavazna, a Jobbik a voksok tíz százalékát szerezné meg, míg a baloldali pártok az egyötödét. Az eredmények nagyon hasonlóak lennének a 2014-es eredményekhez, a Fidesz és a KDNP ismét stabilan többségbe kerülne.

Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a rendezvény másik vendége a sajtótájékoztatón kifejtette: az Európai Unió válságának egyik oka éppen az, hogy feladta a keresztény gyökereket, alkotmányában sem foglalkozott vele.

Úgy fogalmazott: napjaink fontos kérdése a bevándorlás, ami a gazdasági érdekek mentén szerinte egyre bonyolultabb helyzetet teremt. Az uniónak a terrorizmus kérdésére és a biztonságpolitikára is fokozott gondot kell fordítania a jövőben - vélekedett.

A rendezvény a KÉSZ kerekasztal-beszélgetésével folytatódott Salgótarjánban.



Forrás: MTI


2017-10-26

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite