2018. szeptember 20., csütörtök - Friderika
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeKét baleset is történt Nógrád megyében

Két baleset is történt Nógrád megyében


A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában kettő személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök - közölte Nógrád24.hu-val a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

ceredbaleset


Egy 72 éves nő haladt személygépkocsijával 2018. július 25-én 12 óra 40 perckor a 2304-es számú úton, Zagyvaróna felől Cered irányába, amikor egy balra ívelő útkanyarulatban járművével a jobb oldali útpadkára lehaladt, majd a bal oldali forgalmi sávon át, a bal oldali árokba hajtott. A baleset során a gépkocsit vezető nő megsérült.

ceredbaleset1


A megye területén további egy személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság a balesetek körülményeit vizsgálja.


A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság arra kéri a közlekedőket, hogy tartsák be a közlekedési szabályokat, hiszen jogkövető magatartással, körültekintő vezetéssel és odafigyeléssel a balesetek megelőzhetőek!

 

Forrás: POLICE

2018-07-26

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite