2018. december 12., szerda - Gabriella
Keresés a tartalomban
ItthonKét férfit súlyosan bántalmaztak a Magyar Sziget Fesztiválon

Két férfit súlyosan bántalmaztak a Magyar Sziget Fesztiválon

erĹ‘szakKét férfit súlyosan bántalmaztak egy magánterületen tartott rendezvényen Verőcén, a rendőrség súlyos testi sértés miatt nyomoz ismeretlen tettesek ellen - közölte Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.


Az Index hétfőn arról számolt be, hogy még pénteken a Magyar Sziget Fesztiválon három fradistát súlyosan bántalmaztak. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom által szervezett rendezvényen - az Index szerint - péntek hajnalban egy időben, de három különböző helyszínen legalább 10-12 fekete ruhás alak támadt három Fradi-drukkerre, mindegyikőjüket súlyos sérüléssel szállították kórházba.

A Hetek című hetilap internetes oldala korábban arról számolt be, hogy "életveszélyesen megfenyegették, emberi méltóságukban megalázták és szabad mozgásukban is korlátozták a Hetek munkatársait a Magyar Sziget Fesztivál elnevezésű szélsőjobboldali találkozón". Az írás szerint a rendezvényen Zagyva György Gyula, a Jobbik parlamenti képviselője a rendezvény helyszínén egy faházban fenyegetően beszélt az újságírókkal, miután rájuk zárták a helyiség ajtaját.

Az MTI megkeresésére Dúró Dóra a párt szóvivője hétfőn azt mondta: a Jobbik elnöksége hétfői ülésén napirendre vette Zagyva György Gyula ügyét, de érdemben nem foglalkozott vele, mert azt "kocsmai színvonalú beszélgetésnek minősítették."

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

2010-08-09

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite