2018. november 12., hétfő - Jónás, Renátó
Keresés a tartalomban
ItthonKét fiatal halt meg közlekedési balesetben Borsodban

Két fiatal halt meg közlekedési balesetben Borsodban


Ittas volt és kábítószert is fogyasztott az a férfi, aki közlekedési balesetet okozott Kánó és Felsőtelekes között csütörtök este, a balesetben két fiatal meghalt - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t.

baleset

Képünk illusztráció!


Dobi Tamás elmondta: Kánó felől tartott Felsőtelekes irányába egy személyautó, 23 éves vezetője egy kanyarban nem megfelelően választotta meg a sebességet, és az árokba hajtott, a kocsi felborult, és többször átfordult. Az autóban ülő utasok - egy 19 éves fiú és egy 17 éves lány - olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy a helyszínen meghaltak. A 23 éves rudabányai sofőr - aki az előzetes adatok szerint alkoholt és kábítószert is fogyasztott - nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett.


A kocsit vezető férfit őrizetbe vették, és kezdeményezik előzetes letartóztatását.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

2012-05-18

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite