2018. november 20., kedd - Jolán
Keresés a tartalomban
ItthonKét, három vagy négy szavazólapot kapnak a választók

Két, három vagy négy szavazólapot kapnak a választók


választás01A választópolgárok attól függően, hogy a fővárosban, megyei jogú városban, tízezernél nagyobb, vagy annál kisebb lélekszámú településeken voksolnak, két, három vagy négy szavazólapon adhatják le szavazataikat a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán.


A választáson szavazni csak személyesen lehet, a személyazonosság és a lakcím igazolásával, vasárnap reggel 6 és este 7 óra között. A voksolás titkos. Két szavazólapot kapnak a megyei jogú városban élők, ők a polgármesterre és a képviselő-testület tagjaira szavazhatnak. Három szavazólapot kapnak a tízezernél kevesebb, illetve annál több lakosú településeken élők: ők a polgármester és a képviselő-testület tagjai mellett szavazhatnak a megyei közgyűlés pártjaira is.
A fővárosban élők négy szavazólapot vehetnek majd kézbe vasárnap: a kerületi képviselő-testület és a polgármester mellett a Fővárosi Közgyűlés pártjaira és a főpolgármester személyére szavazhatnak.
Főpolgármester illetve polgármester az a jelölt lesz, aki a legtöbb érvényes szavazatot kapta, függetlenül attól, a választásra jogosultak közül mennyien mentek el szavazni. Szavazategyenlőség esetén azonban időközi választást kell tartani.
A tízezer lakosnál kisebb településeken úgynevezett egyéni listán osztják ki a mandátumokat: valamennyi jelölt szerepel a szavazólapon, és a választónak annyi szavazata van (vagyis annyi jelöltre szavazhat), ahány fős a település képviselő-testülete. Az egyéni listán képviselők azok a jelöltek lesznek, akik a megválasztható képviselők száma szerint a legtöbb érvényes szavazatot kapták. Szavazategyenlőség esetén sorsolással kell megállapítani, hogy az egyenlő számú szavazatot elért jelöltek közül melyik szerez mandátumot.
A tízezer lakosnál nagyobb településeken vegyes választási rendszerben - egyéni választókerületben és kompenzációs listán - osztják ki a mandátumokat: a választó csak az egyéni választókerületi jelöltre szavaz (és az lesz képviselő, aki a legtöbb érvényes szavazatot kapta a választókerületében). A kompenzációs mandátumokat az egyéni választókerületekben mandátumot nem eredményező, úgynevezett töredékszavazatok alapján, arányosan osztják szét a jelölőszervezetek között.
A Fővárosi Közgyűlés tagjaira a választók fővárosi listán szavaznak: a választópolgár a szavazólapon szereplő listák közül egyet választhat, a mandátumokat a megszerzett szavazatok arányában osztják szét a jelölőszervezetek között. A megyei közgyűlés tagjait megyei listán választják, hasonló módon.

Forrás: MTI/HÍR PORT24

2010-10-03

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite