2018. november 16., péntek - Ödön
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeSalgótarján - Két órán belül elfogták a cserbenhagyó gázolót

Salgótarján - Két órán belül elfogták a cserbenhagyó gázolót

A salgótarjáni rendőrök a megyeszékhely belterületén fogták el azt a férfit, aki elgázolt egy nőt, majd segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt.

elfogottgazolo

A rendőrök 2017. december 23-án 18 óra 45 perckor elfogták azt a 22 éves ságújfalui férfit, aki a megalapozott gyanú szerint 17 óra 10 perckor Salgótarján belterületén, a Füleki úton egy személygépjárművel felhajtott a járdára és elütött egy gyalogosan közlekedő nőt. A gyanúsított ezt követően kiszállt a gépjárműből, majd segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt. A baleset következtében a gyalogos olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházba szállítását követően életét vesztette.
A nyomozás során megállapítást nyert az is, hogy a gyanúsított a személygépjárművet a tulajdonos engedélye és tudta nélkül vitte el és okozott azzal balesetet.
A rendőrök a 22 éves férfit a Salgótarjáni Rendőrkapitányság épületébe előállították, gyanúsítottként kihallgatták és - őrizetbe vétele mellett - jármű önkényes elvétele és segítségnyújtás elmulasztása bűntett és további más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak ellene.


Forrás: Police.hu


2017-12-24

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite