2018. november 19., hétfő - Erzsébet
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeKevesebb az álláskereső Nógrádban mint egy éve

Kevesebb az álláskereső Nógrádban mint egy éve


Az előző évhez képest május óta kedvezően változik Nógrád megyében az álláskeresők száma, júliusban 1239 fővel, 6,7 százalékkal kevesebben szerepeltek a nyilvántartásokban mint egy éve - tájékoztatta az MTI-t a Nógrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatója csütörtökön.

nogradmegyeegy

Tamási Ildikó hozzátette: a munkakeresők számának mérséklődése a megyében intenzívebb volt az országos átlagnál.

Elmondta: júliusban 2049-en jelentkeztek regisztrálásra, 451-el többen, mint egy hónapja, és köztük 1612 pályakezdő volt, így a pályakezdő álláskeresők aránya 13,7 százalékra változott a hónap végére. Közöttük továbbra is igen magas, 48,8 százalékos a szakképzetlenek aránya - tette hozzá.

Az igazgató tájékoztatása szerint a tartósan regisztrált álláskeresők létszáma ötödik hónapja csökken a megyében, de megyei átlagban az ügyfelek 40,4 százaléka hosszú ideje küzd elhelyezkedési gondokkal. Az országos átlag 33 százalék.

Július végén 2339 betöltésre váró álláshely szerepelt a megyei kirendeltségek nyilvántartásában, ebből 1246 új bejelentés volt.

Ez közel 70 százalékkal haladta meg az egy évvel ezelőtti létszámigényt.

Júliusban 1338-an helyezkedtek el. 514-en általános közvetítéssel, illetve önállóan találtak munkát, 824-en pedig támogatással kerültek vissza a munkaerőpiacra, meghatározóan a közfoglalkoztatásba.

Tamási Ildikó közölte: a várakozásokat felülmúlóan sikeres a Nemzetgazdasági Minisztérium által indított, Nyári diákmunka elősegítése című program Nógrád megyében. Ennek keretében 16 és 25 év közötti, nappali tagozatos tanulói jogviszonyban álló fiatalokat foglalkoztathatnak az önkormányzatok munkaviszony keretében, teljes bérköltség-támogatással, legfeljebb két hónapig. A programra Nógrád megye 46 millió forintot fordíthat, ebből 662 fiatal nyári foglalkoztatását oldották meg.

Forrás: MTI/ HÍR PORT24

 

 

2013-08-22

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite