2018. november 16., péntek - Ödön
Keresés a tartalomban
ItthonKevesen támogatnák a gyerekek utáni plusz szavazat ötletét

Kevesen támogatnák a gyerekek utáni plusz szavazat ötletét


voks1Eddig nagyjából nyolcszázezren küldték vissza a készülő alkotmányról szóló, állampolgári véleményeket gyűjtő kérdőívet. A jelenlegi adatok szerint alacsony a gyermekek után járó plusz szavazat támogatottsága.


Még néhány nap van arra, hogy beérkezzenek a készülő alkotmányról szóló állampolgári vélemények. Az alaptörvényről jövő héten kezdi meg a vitát a parlament. Ugyancsak a következő napokban tájékoztatják majd a nyilvánosságot arról, hogy hány kérdőívet küldtek vissza, és arról is, mit támogatnak, mit nem az emberek. Kormánypárti politikusok azt ígérték, ezeket is figyelembe veszik az új alkotmány elfogadásánál.


Vélhetően nem kerül bele a gyerekek után járó plusz szavazati jog annak az alkotmányjavaslatnak a végleges szövegébe, amelyet a kormánypártok nyújtottak be. Az alkotmány-előkészítő parlamenti bizottság fideszes elnöke, Gulyás Gergely Bécsben azt mondta: a mind ez ideig visszaérkezett több mint nyolcszázezer kérdőív alapján ezt kevesen támogatták.


Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője már néhány napja jelezte, hogy a képviselőcsoportban is vita volt róla, de a parlamentnek kell döntenie. „Vegyes ennek a kérdésnek a megítélése, hogy árnyaltan fogalmazzak, érdeklődéssel várom magam is ennek a társadalmi és politikai vitának a kimenetelét."


Az Alkotmánybíróság elnöke, Paczolay Péter pénteken egy kaposvári tanácskozáson a hatáskör csökkentésén kívül azt kifogásolta, hogy a kormánypárti alkotmányjavaslat szerint nem kérhetne bárki utólagos normakontrollt. „Az Alkotmánybíróság elmúlt két évtizedes hatáskörének jellemzője a bárki által indítványozható, konkrét jogi érdekhez nem köthető utólagos normakontroll volt."


A zárószavazás április 18-án lesz, és Schmitt Pál államfő várhatóan április 25-én írja alá ünnepélyesen a húsvéti alkotmányt.
Az alaptörvény jövő évi életbe lépéséhez több kétharmados törvényt is el kell még fogadni az idén - mondta Tóth Gábor Attila alkotmányjogász. „Így kaphatnak választójogot a határon túliak, és így rendelkezhet majd törvény az Alkotmánybíróság hatáskörének csökkentéséről. Ezenkívül lehetőség lesz személyi változásokra, nem lesz alkotmányi akadálya annak, hogy a Legfelsőbb Bíróság elnökét, az Alkotmánybíróság elnökét vagy akár az állampolgári jogok országgyűlési biztosát leváltsák, és új személyt bízzanak meg" - mondta Tóth Gábor Attila.


Forrás: MR1-Kossuth Rádió/MTI/HÍR PORT24

2011-03-20

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite