2018. november 18., - Jenő
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeKezdődik a Bánki Nyár

Kezdődik a Bánki Nyár


Koncertek mellett operagála, rockopera és lovasnap is szerepel az idei Bánki Nyár eseményei között, amely július 2-án kezdődik és augusztus 20-ig tart a Nógrád megyei faluban. Az idei eseménysorozat különlegessége lesz az élethű távirányítású hajómodellek XVII. világbajnoksága.


Bánki tó


A program több mint három évtizedes múlttal bír, az első fesztivált 1978-ban rendezték a Nógrád megyei faluban. Bánkot üdülőfaluként tartják számon, nemcsak tava és a panziók miatt, hanem mert a 685 lakosú településen 586 üdülőházzal rendelkeznek a tulajdonosok - mondta Ivanics András polgármester az MTI-nek. A polgármester az idei programokról elmondta: július 2-án a Neoton Família, 15-én a Kárpátia, augusztus 13-án pedig a Republic ad élő koncertet a víziszínpadon.


A zenés programok sorában lesz július 9-én operagála Pándy Piroska, Xavier Rivadeneira, Teremi Trixi és Bozsó József fellépésével, 23-án bemutatják a Honfoglalás című rockoperát is a Sziget Színház előadásában többek között Benkő Péterrel, Hujber Ferenccel, Papadimitriu Athinával és Makrai Pállal.


A III. Bánki-tó fesztivál augusztus 4-től 7-ig zajlik. A fellépők közt lesz Szalóki Ági és Borlai Gergő, a Korai Öröm, szerveznek sportjátszóházat, kézműves programokat, biciklis akadályversenyt gyerekeknek és felnőtteknek. E program keretében zajlik a Tekerj a tóra! - I. Budapest-Bánk időfutam-verseny is. A III. Bánki Lovasnap díjugrató versenyét július 17-én tartják, 30-án és 31-én pedig a XV. Nógrádi Nemzetközi Folklór és Gasztronómiai Fesztiválnak ad helyet Bánk, a fesztivál keretében rendezik meg a hagyományos nemzetiségi találkozót is.


Az amatőr kamaraegyüttesek II. bánki találkozója lesz augusztus 12-én és 13-án, a Bánki Nyár záróprogramja pedig a Mici néni két élete című vígjáték előadása Bencze Ilona rendezésében. Az idei fesztivál különlegessége lesz az élethű távirányítású hajómodellek XVII. világbajnoksága. A versenyt a NAVIGA (Hajómodellezők és Hajómodell sport Nemzetközi Szervezete) megbízásából a Csepel-Sziget Műszaki Szakközépiskola modellező szakosztálya rendezi július 3-tól 14-ig.


Mint Gulyás József szakosztályvezető elmondta, a világbajnokságra 14 ország 316 hajója nevezett be. A versenyzők távirányítású, élethű modellekkel küzdenek az eredményekért egyrészt az építés pontosságát vizsgáló műszaki bizottság előtt, másrészt a bójákkal kijelölt versenypályákon. A világbajnokság több kategóriában zajlik, köztük elektromos, gőzgépmeghajtású és élethű vitorlázattal működtetett hajómodellekében, de megmérkőznek a valódi hajós eseményeket modellező bemutató csoportok is.


A rendezvényen a magyar hajós múlt és jelen is megelevenedik: láthatják az érdeklődők a vízrebocsátásának idén 140. évfordulóját ünneplő Lajta monitor modelljét, és különlegesség lesz a csapatbemutatón versenyző 1. Modell Hadihajós Alegység is. A hajómodellek világbajnokságának fővédnöke Hende Csaba honvédelmi miniszter.


Részletes program itt letölthető >>>


Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

 

 

 

2011-07-01

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite