2018. november 14., szerda - Aliz
Keresés a tartalomban
ItthonKezdődik a pártszavazás az MSZP-ben

Kezdődik a pártszavazás az MSZP-ben


Ma kezdődik a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció Platform által kezdeményezett pártszavazás az MSZP-ben. Az MSZP tagjai arról is dönthetnek, hogy közvetlenül válasszák-e a párt elnökét és a megyei elnököket.

gyf02


Az MSZP választmánya május végi ülésén határozott úgy, hogy június 22-e és 28-a között rendezik meg a Demokratikus Koalíció által kezdeményezett pártszavazást.


Az MSZP tagjai arról dönthetnek, hogy közvetlenül válasszák-e a párt elnökét és a megyei elnököket. Véleményt mondhatnak arról, hogy az országos elnökség tagjainak, a megyei, választókerületi és helyi vezetőknek, valamint a választmány tisztségviselőinek is kötelező legyen-e a az országgyűlési képviselők jövedelem- és vagyonnyilatkozatával megegyező tartalmú bevallást tenni, s azzal kapcsolatban a párt országos etikai és egyeztető bizottsága ellenőrzést folytathasson-e. Szintén a voksolás tárgya lesz, hogy biztosítson-e az MSZP a törvényi előírásoknál szélesebb nyilvánosságot a gazdálkodásáról. A tagság arról is határozhat, egyetért-e vele, hogy az MSZP-ben országos és megyei szinten csak egy választott párttisztséget tölthessen be valaki.


A pártszavazás akkor érvényes, ha a párttagok több mint fele szavazott, és akkor eredményes, ha a szavazók több mint fele azonosan voksolt. Érvényes akkor is, ha kevesebb mint ötven százalék voksolt, de a párttagok több mint egynegyede azonos módon szavazott.


A platform hétfőn tudatta: bár megítélésük szerint sérült a tisztességes pártszavazás lehetősége, mégis kitartanak kezdeményezésük mellett. Mint írták, azért indítványozták a voksolást, hogy átalakítsák a megmerevedett viszonyokat és erős, demokratikus, erkölcsős párttá formálják az MSZP-t. Azonban "a pártelit megriadt az aláírásgyűjtés erejétől", ezért inkább maga kezdeményezte a pártszavazást, cserébe a Demokratikus Koalíció lemondott az aláírásgyűjtésről - olvasható a közleményben.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

2011-06-22

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite