2018. november 18., - Jenő
Keresés a tartalomban
ProgramajánlóKezdődik a Pécsi Pezsgő Borfesztivál

Kezdődik a Pécsi Pezsgő Borfesztivál


A Pécsi Vasutas Koncert Fúvószenekar fellépésével, valamint Ferenczi György és a Rackajam koncertjével veszi kezdetét pénteken este a második Pécsi Pezsgő Borfesztivál a baranyai megyeszékhelyen.

borágazat


A szervezők tájékoztatása szerint a tíznapos eseménysorozat keretében mintegy hatvan borászat mutatkozik be, hogy az ország borvidékeinek döntő többségét képviselve átfogó képet nyújtson a hazai borászatról, érzékeltesse annak fejlődését. A rendezvényekre a tavalyihoz hasonlóan mintegy 100 ezer embert várnak.


A város legnagyobb borfesztiváljának helyet adó Széchenyi téren a borászok mellett a törköly- és gyümölcspárlatokat kínáló pálinkaházak, valamint vendéglősök is helyet kapnak. Utóbbiak tájjellegű ételekkel, igazi különlegességekkel várják a látogatókat, újdonságként egy olyan halsütödét is felállítanak, ahol kizárólag Magyarországon fogható halakat készítenek.


Az érdeklődők mintegy negyven kulturális program között válogathatnak, a szórakoztatásról a Pécsi Vasutas Koncert Fúvószenekar, Ferenczi György és a Rackajam mellett Rúzsa Magdi, a Szélkiáltó, a Vivat Bachus, Hargitai Anna Veronika, Király Linda és Király Viktor, Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar gondoskodik.


A programsorozat keretében közös operettelőadást tartanak a pécsi és a debreceni színház énekesei, az Anconai szerelmesek című darabot adja elő a Turay Ida Színház, Détár Enikő, Fésüs Nelly és Ladinek Judit pedig a Dívák éjszakája című előadással jelentkezik.


A fesztiválhoz kapcsolódik a zárónapi szüreti felvonulás, a 17. Európai Bordalfesztivál hat ország kétszáz férfi énekesének részvételével, továbbá a Villányi Prémium Bormustra, amelyen immár harmadik alkalommal tizenkilenc borászat mutatja be legjobb borait.


A fesztiválról bővebb információk a www.pezsgobor.hu internetes oldalon találhatók.

Forrás:MTI/HIR PORT24

 

2013-09-20

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite