2018. november 21., szerda - Olivér
Keresés a tartalomban
ItthonKiemelten figyel szinte minden fővárosi általános iskolára a rendőrség

Kiemelten figyel szinte minden fővárosi általános iskolára a rendőrség


A fővárosi rendőrök kiemelt figyelmet fordítanak a tanévkezdés időszakában az általános iskolások védelmére; a programnak köszönhetően tavaly tíz százalékkal csökkent az iskolák környékén bekövetkezett balesetek száma - közölte Tóth Tamás, Budapest rendőrfőkapitánya csütörtöki sajtótájékoztatóján.

iskolarend

Tóth Tamás a VIII. kerületi Molnár Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolánál becsengetés előtt tartott sajtótájékoztatón kijelentette: a fővárosi rendőrség elkötelezett abban, hogy megvédje a gyerekeket, a kisiskolásokat, hiszen ők könnyen válhatnak bűncselekmény vagy baleset áldozatává.

A három éve indult, "az iskola rendőre" elnevezésű országos program legfontosabb célja az iskolások balesetmentes közlekedésének elősegítése - mondta. Hozzátette, cél az is: a rendőrséget közelebb vigyék a gyerekekhez, annak érdekében, hogy kérdéseikkel problémáikkal merjenek rendőrhöz fordulni.

Tóth Tamás közölte: a rendőrség a közterület-felügyelettel együtt egész szeptemberben segíti a gyerekek balesetmentes közlekedését a reggeli iskolakezdéskor és délután, a tanítás végén, és biztosítják a folyamatos rendőri jelenlétet az iskolák környékén legyen.

Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere a sajtótájékoztatón elmondta, hogy 2011 Józsefvárosban a közbiztonság éve, és ennek jegyében idén nyáron tíz gyalogátkelőhelyet hoztak létre iskolák közelében.

A Blaha Lujza térhez közeli iskolánál csütörtök reggel rendőrök segítették a diákok és szüleik közlekedését, az elsősöknek pedig láthatósági mellényeket osztogattak.

Forrás: MTI / HÍR PORT 24

Fotó : MTI

 

2011-09-01

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite