2018. szeptember 26., szerda - Jusztina
Keresés a tartalomban
ItthonKilakoltatás Sárospatakon

Kilakoltatás Sárospatakon


KilakoltatásA kilakoltatási moratórium lejárta utáni első napon, hétfőn két önkormányzati bérlakást vett vissza lakóitól a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sárospatak önkormányzata.


Az egyik ingatlanban egy egyedülálló nő lakott, ő már korábban, a megadott határidő előtt elhagyta a lakást, a másikban a lakó nem volt otthon, amikor a polgármesteri hivatal dolgozói megjelentek; zárat cseréltek, az ágyat és két zsák ruhát a kommunális szervezet egyik raktárában helyezték el - közölte Aros János (Fidesz) a város polgármestere az MTI-vel.


Kitért arra, hogy kedden már olyan családoknak is el kell hagyniuk a bérleményüket, ahol kisgyermekek is vannak. Az egyik érintettnek van ingatlana a közigazgatásilag Sárospatakhoz tartozó Halászhomokon.

A polgármester kiemelte: felkészültek arra is, hogy szükség esetén a gyerekeket elhelyezzék. A következő napokban további kilakoltatások várhatóak a településen. A sárospataki önkormányzat összesen tíz ingatlant ürít ki, az érintettek közül hat rendelkezik lakással, vagy lakrésszel - tette hozzá Aros János.


Az érintettek havi 800-1000 forintos lakbérből halmozták fel a mintegy 130-150 ezer forintos hátralékot. Az első kilakoltatási hullám által érintett 10 család több mint egymillió forinttal tartozik az önkormányzatnak - mondta a város vezetője.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

2011-05-16

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite