2018. szeptember 20., csütörtök - Friderika
Keresés a tartalomban
Üzleti negyed93 ezer forint lehet jövőre a minimálbér

93 ezer forint lehet jövőre a minimálbér

A kormány 93 ezer forintos minimálbért és 108 ezer forintos garantált bérminimumot javasolt a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács hétfői ülésén - mondta Czomba Sándor a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára az ülést követő tájékoztatón.

minimalberegy

A kormány korábbi minimálbér javaslata még 92.000 forint volt.

Az államtitkár elmondta: a munkáltatókat arra kéri a kormány, hogy öt százalékos mértékig a bérkompenzációt maguk hajtsák végre, miközben efölött a minimálbéren és garantált bérminimumon foglalkoztatottaknál a kormány vállalja a teljes kompenzációt.

A költségvetés számára a bérkompenzáció, elsősorban a minimálbérnél és a garantált bérminimumnál, százmilliárdos kiadást jelent - felelte az államtitkár az MTI kérdésére. A korábban számított és a már beadott költségvetésben szereplő összeg 84 milliárd forint. Magyarázatként hozzáfűzte: az öt százalékon felül a szakértői számítások szerint 10-15 százalékos bérkompenzációra kerülhet sor.

"Az elmúlt hetekben a munkáltatókkal folytatott konzultációk során alakult ki az az álláspont, hogy az öt százalék feletti sávban a kormánynak kell vállalnia az adójóváírás miatt kieső bér kompenzációját" - fogalmazott Czomba Sándor.

Az államtitkár közölte: a következő kormányülés után, még karácsony előtt megszületik a kompenzációval kapcsolatos végrehajtási rendelet. Emellett a vállalkozókat útmutatókkal, irányelvekkel segítik, mivel a kormányrendelet nem tartalmaz minden részletet - tette hozzá.


Forrás: MTI / HÍR PORT 24

 

2011-12-13

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite