2018. november 18., - Jenő
Keresés a tartalomban
NagyvilágVen Csia-pao: Kína száz év múlva lesz modern ország

Ven Csia-pao: Kína száz év múlva lesz modern ország


KínaVen Csia-pao (Wen Jiabao) kínai miniszterelnök vasárnap visszautasította a kínai nemzeti valuta felértékelésének erőszakos követelését, miközben további árfolyamreformot és növekvő importot ígért. A kínai-amerikai kapcsolatok megromlásáért egyértelműen Washingtont tette felelőssé.


Ven a nyugati országok által szorgalmazott valutafelértékeléssel kapcsolatos felvetésre leszögezte: a kínai valuta árfolyampolitikáját a nemzetgazdaság helyzetének függvényében kell meghatározni, de ezt kiegészítette azzal, hogy javítani készülnek az árfolyamreform rendszerén, s a nemzeti valuta árfolyamát "alapvetően stabil, ésszerű és kiegyensúlyozott szinten" kívánják tartani.


A kínai miniszterelnök ugyanakkor szóvá tette, hogy egyes országok kivitelüket úgy próbálják növelni, hogy gyengítik valutájuk értékét. "Ez protekcionizmus" - húzta alá Ven, jelezvén, hogy véleménye szerint a helyzet ezen a területen - a nemzetközi pénzügyi válság hatása miatt - romlott. A kínai kormányfő a szabad kereskedelem támogatása mellett foglalt állást, s kifejezte reményét, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió elismeri Kína piacgazdasági státusát, a kiegyensúlyozottabb külkereskedelmi forgalom érdekében pedig felszabadítja a csúcsszínvonalú termékeinek exportkorlátozását.


Az amerikai-kínai kapcsolatokat jellemző jelenlegi hullámvölgyért, a viszony megromlásáért Ven egyértelműen az Egyesült Államokat okolta, konkrétan is megemlítve a tajvani fegyvereladásokat és a dalai láma washingtoni vizitjét. Mint mondta, ezek Kína szuverenitását és területi integritását sértő lépések voltak. "A felelősség ezért nem Kínát terheli" - állapította meg a kínai miniszterelnök.


Ven Csia-pao - az országosan nagy médiafigyelemmel kísért tájékoztatón - részletesen, több alkalommal is kitért az országon belüli jelentős fejlettségbeli különbségekre, az ezzel kapcsolatos sürgető teendőkre is. Az ország fejlődési folyamatát jellemezve a mostani időszakot "kezdeti szakasznak" nevezte, mintegy fél évszázad távlatába helyezte a közepesen fejlett szakasz elérését, és több mint száz évet jósolt ahhoz, hogy Kína teljes egészében modernizált országgá váljon. Hangsúlyozta, hogy a hosszan tartó modernizáció nem csupán gazdasági fejlődést jelent Kína számára, hanem a társadalmi egyenlőség és az igazságosság, a szilárd erkölcsi alapok megteremtését is.

 

 

2010-03-14

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite