2018. november 13., kedd - Szilvia
Keresés a tartalomban
SportKis Gergő bronzérmes 800 gyorson - napi összefoglaló

Kis Gergő bronzérmes 800 gyorson - napi összefoglaló


Kis Gergő harmadik lett 800 m gyorson, így megszületett a medencés úszószámok első magyar érme a sanghaji vizes világbajnokságon, amelyen a női vízilabda-válogatott Kuba legyőzésével a kilencedik helyen zárt.

Kis Gergő

A 800 gyors 2008-as Európa-bajnoka már a kedd délelőtti előfutamában nagyot javított az addigi országos csúcsán (7:51.94 p), szerdán azonban a 7:48.33 perces eredményt is messze túlszárnyalta, s egészen kiváló utolsó 200 méterének köszönhetően, 7:44.94 perccel harmadik helyen csapott célba.

"Enyém az első magyar úszóérem itt, a sanghaji vb-uszodában, hihetetlenül boldog vagyok! - nyilatkozott Kis Gergő. - Ráadásul tovább javítottam a csúcsomon, remekül érzem magam. Benn a vízben

főleg a mellettem rajtoló amerikai Vanderkaayra figyeltem, aztán hatszáznál úgy éreztem, ideje nekiindulnom a hajrának. Nem voltam feszült, sem ideges, úgy voltam vele, ha már a döntőben vagyok,
megtettem a magamét, akár hátra is dőlhetek. Persze nem szó szerint, de nyugodtan úsztam, s éreztem, hogy nagyon jól megy, a végét is kiválóan bírtam, s meglett a bronz. Jöhet az 1500!"

Kis mellett az ifjúsági olimpiai bajnok Biczó Bence döntőzött még szerdán a magyarok közül: a 18 éves versenyző a középdöntőben úszottjától elmaradva, 1:55.53 perces idővel a nyolcadik lett 200 pillangón.

"Az edzőmmel abban maradtunk, hogy kezdjem el bátran, veszíteni valóm nincsen, hiszen életem első felnőtt világversenyes döntőjében úszom - nyilatkozott Biczó Bence. - A vége lehetett volna jobb, ha
újrarendeznék a versenyt, azt csinálnám egyedül másként, amúgy meg úgy volt jó az egész, ahogy történt, abszolút nem vagyok csalódott, mindent beleadtam, ami tőlem tellett. Tavaly még 1:56-nál tartottam, az idén stabil 1:55-ös pillangózó lettem, jövőre, remélem, már az 1:54-et tudom állandósítani."

A délelőtti előfutamokból hárman kerültek az esti elődöntőkbe: Jakabos Zsuzsanna egyéni csúccsal (2:06.77 p) jutott a 200 pillangó csütörtöki fináléjába, míg Cseh László délelőtti gyengélkedését (1:59.80 p) kijavítva, harmadikként (1:57.66 p) lett finalista. Verrasztó Dávidnak éppen fordítva sikerült a napja: miután egyéni csúcsot (1:58.69 p) úszott délelőtt, az elődöntőben nem ment neki (2:00.05 p), s csak 15. lett.

Az előfutamok legnagyobb csalódását Hosszú Katinka szereplése jelentette, miután 200 m pillangón, melyen két éve bronzérmet szerzett, tavaly pedig Európa-bajnok lett, csupán a 19. eredményt érte el (2:10.06 p), s még a középdöntőbe sem sikerült bejutnia. Kozma Dominik 49.49 mp-cel 100 gyorson a 27. helyen zárt.
A női vízipólósok utolsó vb-meccsükön a várakozásoknak megfelelően magabiztosan, 12-7-re győzték le Kuba legjobbjait, s szerezték meg a kilencedik helyet.

Martin György, a vízilabda-szövetség (MVLSZ) elnöke a helyosztó után az MTI-nek elmondta, hogy biztosan nem menesztik Merész András szövetségi kapitányt.

"Szövetségünk elnökségének álláspontja szerint ezt az évet a felkészülésre szánjuk, s a Világligához hasonlatosan a mostani vb is egyik állomása ennek a felkészülésnek, vagyis az eredmény nem számít" - mondta az MVLSZ vezetője.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

 

2011-07-27

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite