2018. szeptember 21., péntek - Máté
Keresés a tartalomban
ItthonKis népszámlálást rendelhet el a parlament 2016-ra

Kis népszámlálást rendelhet el a parlament 2016-ra


Az Országgyűlés mai ülésnapján tartja hétfőn kezdődött, kéthetes ülésének határozathozatalait. A képviselők így egyebek mellett most dönthetnek egy "kis népszámlálás" kiírásáról 2016 októberére, továbbá változatlan formában fogadhatják el az Áder János köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött, az államigazgatást érintő törvénymódosítást.

parlament001


A Ház ülése reggel 9 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd elsőként a köztársasági elnök által a közelmúltban megfontolásra visszaküldött két törvénymódosítás egyikét, a területi államigazgatás átalakításával összefüggő, március 3-án elfogadott előterjesztést hagyhatják ismételten jóvá, változatlan formában. A kormány korábban erről úgy nyilatkozott, az államfő azt kifogásolta, hogy a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügyben a döntéseket a hatóság hirdetmény útján közli, ami azonban a kabinet szerint beleillik a kiemelt beruházások megvalósításának gyorsításáról szóló jogszabály koncepciójába, ezért azon nem kívánnak változtatni.

A képviselők szavazhatnak Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter 2016-os "kis népszámlálást", azaz mikrocenzust javasló indítványáról. A tárcavezető ennek szükségességét azzal indokolta, hogy a döntések előkészítéséhez és hatásainak méréséhez megbízható, időszerű adatok álljanak rendelkezésre.

A javaslat szerint a minta a lakások és a népesség 10 százalékára terjed majd ki, azzal a céllal, hogy az információk a főbb adatok vonatkozásában a jelenlegi legkisebb térségi tervezési egységekre, a járásokra is rendelkezésre álljanak. Az üzletek vasárnapi zárva tartásával kapcsolatos két változtatásról is dönthet az Országgyűlés.

Ezek egyike alapján azoknak a kereskedelmi dolgozóknak járna százszázalékos vasárnapi bérpótlék, akik csak az év néhány vasárnapján nyitva tartó üzletekben dolgoznak, a minden vasárnap kinyitó boltok alkalmazottai ötvenszázalékos vasárnapi pótlékra lehetnek jogosultak. Kormánypárti képviselők javaslatára elfogadhatják azt az előterjesztést is, amely a kis- és nagykereskedelmet egy helyen végző áruházakra is kiterjesztené a kötelező vasárnapi zárva tartást.

Módosíthatják a Városliget megújításáról szóló törvényt is, ezzel bővítve a Városliget Zrt. vagyonkezelésébe kerülő ingatlanok körét. A változtatás kimondaná továbbá, hogy az újonnan felépülő állami épületeknek is a Városliget Zrt. lesz a vagyonkezelője. A parlament kormánypárti képviselők kezdeményezésére II. Rákóczi Ferenc emléknapjává nyilváníthatja március 27-ét, így azt már idén hivatalosan is megünnepelhetik. A fentieken kívül a képviselők több nemzetközi szerződés kihirdetéséhez, továbbá a magyar honvédség afganisztáni, valamint afrikai katonai szerepvállalásának folytatásához is hozzájárulhatnak. A szavazásokat követően a földgázellátásról, az állami földvagyon kezeléséről, valamint a termőföld védelméről szóló törvénymódosítások általános vitái szerepelnek napirenden.

 

Forrás: MTI/NÓGRÁD24

 

2015-03-17

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite