2018. szeptember 24., hétfő - Gellért
Keresés a tartalomban
ItthonKiszivárgott a reformcsomag - Orbán fél háromkor fontos bejelentést tesz

Kiszivárgott a reformcsomag - Orbán fél háromkor fontos bejelentést tesz


Orbán Viktor44Több lap és hírportál megszellőztette, hogy az sem kizárt, hogy a kormányfő arról is bejelentést tesz, hogy a magánpénztárak államosítását kimondó törvényben módosításokat kezdeményeznek, eszerint például eltörölnék azt a szabályt, mely szerint a maradók sem lennének jogosultak a 24 százalékos nyugdíjjárulék után állami nyugdíjra, így elejét vennék, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisítse az államosítási törvényt.


Délután fél három körül sajtótájékoztatót tart Orbán Viktor miniszterelnök nyugdíjügyekben - közölte a miniszterelnök sajtóstábjának vezetője. Mint, ismert a február végére ígért reformcsomag jelentős részben Nyugdíjbiztosítási Alapot érintené.
A kormány február végére áll elő 600-800 milliárdos bevételnövelő és kiadáscsökkentő csomagjával ennek egyik pillére az immár szinte teljes mértékben állami nyugdíjrendszer megreformálása.


Az NGM tervei szerint a nyugdíjkiadásokat elsősorban a rokkantnyugdíjakra fordított költségek lefaragásával csökkentenék - hiszen ahogy Orbán korábban fogalmazott az a cél, hogy a nyugdíjalap folyó bevételei és kiadásai egyensúlyba kerüljenek. Jelenleg az alapon kívülről évi 500 milliárd forint érkezik - csak így lehet hiánytalan a gazdálkodás.


Az sem kizárt, hogy emellett a kormányfő arról is bejelentést tesz, hogy a magánpénztárak államosítását kimondó törvényben módosításokat kezd a kormány - például eltörli azt a szabályt, mely szerint a maradók nem lennének jogosultak a 24 százalékos nyugdíjjárulék után állami nyugdíjra. Ha ilyen értelemben módosítaná a kormány a nyugdíjtörvényt - azzal elejét vennék, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisítse az államosítási törvényt.


Az is kiszivárgott, hogy havi ezer forint körüli tb-hozzájárulás, dugódíj, zöldadók, lefelezve továbbélő bankadó - ezek képezhetik a gerincét a bevételi oldalon a kormány reformcsomagjának - írta tegnap az Index. A kormány most jóban akar lenni az IMF-fel, az OECD-vel és az EU-val is.


Megszólalt az IMF


Az IMF budapesti képviseletének vezetője biztatónak látja a 660 milliárd forint megtakarítását célzó magyarországi terveket, de szeretné jobban megismerni a részleteket - tudósított a Magyar Rádió szerdán. Irina Ivascsenko, a Nemzetközi Valutaalap budapesti képviseletének vezetője az MR-nek fejtette ki álláspontját az elmúlt hónapok intézkedéseiről és a tervezett reformcsomagról. "A szándék és a bejelentés alapján azt gondolom, hogy az intézkedések szerkezeti jellegűek és hosszú távúak lesznek, ami nagyon üdvözlendő, és egybeesik a mi javaslatainkkal" - mondta az MR honlapján közölt cikk szerint.


kormány tervei szerint az intézkedésekkel 600-660 milliárd forintot lehet megtakarítani. Irina Ivascsenko biztatónak látja ezt az összeget, de azt is mondta, hogy látniuk kell a részleteket. "Ha 2013-ig semmi sem történik, számos átmeneti intézkedés hatása kifut, így a költségvetési hiány növekedni kezd, az államadósság szintje ugyancsak, ezt pedig nem engedheti meg magának Magyarország" - mondta, utalva a válságadókra, vagy a magánnyugdíjpénztárak vagyonának állami kézbe vételére.


Az IMF budapesti képviseletének vezetője úgy látja, hogy néhány intézkedés gyengítheti a hosszú távú fenntarthatóságot, ilyen például a nyugdíjrendszert érintő változtatás, amellyel a kormány hosszú távú elkötelezettséget, a jövő nyugdíjainak kifizetését vállalja, a szektorokat terhelő átmeneti adók pedig a befektetői bizalmat gyengíthetik.


Irina Ivascsenko szerint nagyon lényeges, hogy mennyire kidolgozottak, milyen bátrak és milyen gyorsan lépnek életbe a reformintézkedések. "Néhány területen nem könnyű változtatásokat végbe vinni, ehhez nagy bátorságra és szakértelemre van szükség" - mondta. Hogy milyen gazdasági növekedés várható, arról még nem tudott nyilatkozni, abban azonban egyetért a kormánnyal, hogy az ország növekedési potenciálja "egyelőre meglehetősen szerény".


A cikk szerint hamarosan olvasható lesz az IMF új országjelentése, amelyben a gazdasági kormányzás gyengítésével kapcsolatban bizonyos kétségeket is megfogalmaznak. "Gondolok itt a Költségvetési Tanács leépítésére, vagy a kormány és a jegybank közötti sajátos viszonyra" - mondta Irina Ivascsenko. "Úgy gondolom, hogy sok ország és hosszú évek tapasztalatai azt mutatják: ilyen, nagy tekintélyű és stabil intézmények jótékony hatással vannak a növekedésre, illetve ellenőrző, kiegyensúlyozó funkciói vannak".

 

Forrás: MTI/Magyar Rádió/Index/VG/Napi Gazdaság/HÍR PORT24

 

 

2011-02-02

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite