2018. szeptember 20., csütörtök - Friderika
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeKitüntetett vadász lőtte le a barnamedvét Nógrádban

Kitüntetett vadász lőtte le a barnamedvét Nógrádban


A rendőrség egy Hubertus-kereszttel kitüntetett vadászt és egy városgazdálkodási cég igazgatóját is meggyanúsította a Nógrádba tévedt medve kilövése miatt - írja a Bors.

medveolo1

Fotó: Police.hu


A salgótarjáni Szánas Vadásztársaság teljes elnöksége lemondott, miután vadászai lelőttek egy hazánkba áttévedt barnamedvét. Elejtői nem jelentették a történteket, a tetem csak egy héttel a medve lelövése után, az egyik vadásznál tartott rendőrségi házkutatáson került elő - írja a Bors. Éppen a házkutatás alatt toppant be a társaság két tagja egy szintén bejelentés nélkül elejtett gímszarvasborjúval.


A Nógrád Megyei Rendőr-¬főkapitányság közölte: a medvét május 10-én este 10 órakor lőtte meg G. Sándor. A megsebzett állatot csak másnap találták meg, ekkor egy dunavarsányi vadász, F. László fejbe lőtte. A medve kifőzött koponyáját, lenyúzott bőrét K. Attila vadászházában találták meg.


G. Sándor és F. László ellen természetká¬rosítás, orvvadászat és lopás gyanúja, K. Attila ellen orvvadászat és lopás, T. László ellen lopás gyanúja miatt folytatnak büntetőeljárást. A lap úgy tudja, a medve keresésében mind a négy gyanúsított részt vett. A Bors megtudta: az állatot -először meglövő G. Sándort 2007-ben a Nógrád megyei vadásznapon a Hubertus-kereszt bronz fokozatával tüntették ki. T. László is köztiszteletben álló személy. Ő lakóhelyén a Városgazdálkodási Kft. ügyvezető igazgatója. F. László halőr, K. Attila fűtés-víz-gáz-szerelő.

 

Forrás: Bors/NÓGRÁD24

 

2014-05-21

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite