2018. november 16., péntek - Ödön
Keresés a tartalomban
Üzleti negyedKöltségvetési Tanács: idén 4 százalékos hiány lesz

Költségvetési Tanács: idén 4 százalékos hiány lesz


számolĂłgĂ©pAz idén a bruttó hazai termék 4%-a, jövőre 4,2%-a és 2012-ben 3,4%-a lesz a maastrichti hiány értéke a Költségvetési Tanács jelentése szerint.


Mint azt az elemzés megjegyzi a költségvetési hiány a konvergencia programban vállalt célok közelébe kerül. A Költségvetési Alappálya 2010-2014 című jelentés szerint az idei évi költségvetési törvényben kitűzött egyenlegcél - bár számos kockázat övezi, de - megvalósítható. Ha a költségvetési törvény által közvetlenül befolyásolt bevételek és kiadások nominális egyenlegét 2011-ben sikerül gazdasági növekedést fékező hatás nélkül a 2010. évi szinten tartani, és emellett a pénzintézetek különadója beszedhetővé válik, akkor a hiány a vállalt cél közelébe kerül.
A Költségvetési Tanács szerint az idén ugyan csak 1 százalékkal, jövőre 2,9 százalékkal, 2012-ben 3,1, 2013-ban és 2014-ben pedig 3-3 százalékkal bővül a gazdaság. A Költségvetési Alappálya 2010-2014 című jelentés szerint a háztartások fogyasztása az idén még 3,2 százalékkal csökken, jövőre 1,5 százalékkal nő, 2012 és 2014 között pedig rendre 2,8, 2,7, illetve 2,6 százalékkal nő majd. A jelentés szerint a beruházások az idei 1,4 százalékos növekedés után 2011-ben 6,3 százalékkal, azt követően 5,7, majd 5,5 százalékkal nő, amely 2014-ben 5,0 százalékra lassul.
Az éves átlagos infláció is 3 százalék körül lesz majd a következő négy évben: idén ugyan még 5,1 százalékos drágulást vár a tanács - a kormányzat 4,7 százalékos prognózisával szemben - , jövőre 3,4, 2012-ben 3,1, 2013-ban 2,9, 2014-ben pedig újra 3,1 százalékkal emelkednek az árak.
A jelentés szerint a munkanélküliségi ráta az idei 11,2 százalék után, jövőre 10,4 százalékra, 2012-ben 9,6, 2013-ban 8,9, 2014-ben pedig 8,2 százalékra csökken.


Forrás: MTI/HÍR PORT24

2010-08-18

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite