2018. szeptember 21., péntek - Máté
Keresés a tartalomban
ProgramajánlóKörbeölelik a Balatont pünkösdkor

Körbeölelik a Balatont pünkösdkor


Karnyújtásnyi Balaton címmel szervez népszerűsítő akciót a szegedi Balatonikum Egyesület, a cél, hogy pünkösd vasárnapján 250 ezer ember ölelje körül a tavat.

Balaton

Varga Iván, a szervező egyesület elnöke elmondta: a kezdeményezés a Balaton-imádó emberek egyszeri és megismételhetetlen összefogása lehet. A programmal világrekordot szeretnének felállítani. A tó ugyanis az egész nemzeté, és ezt országszerte éreztetni kell. Így résztvevőként számítanak a Balatonnál lakók mellett mindenkire Békéscsabától Győrig, Nagykanizsától Miskolcig.

A sikerhez hozzájárulnak a helyi szolgáltatók, múzeumok, bemutatóhelyek is, akik komoly engedményeket adnak a résztvevőknek. "A gigantikus flash mob célja, hogy megszólítsuk a nemzet egészét" - mondta a szervező. Jelentkezni az abalaton.hu weboldalon lehet, hamarosan - tette hozzá a hivatalosan a szegedi Utazás kiállításon, hétvégén bemutatott programról Varga Iván.

2010-ben volt egy hasonló kísérlet a balatonboglári általános iskolások szervezésében, de akkor az nem sikerült.

Forrás:MTI/HÍR PORT24

 

 

2013-03-23

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite