2018. november 22., csütörtök - Cecília
Keresés a tartalomban
ItthonKórházba került egy asszony, akit két nő bántalmazott

Az_igazsag_jar_Onnek_ezo

HIRDETÉS

Kórházba került egy asszony, akit két nő bántalmazott Lentiben


Őrizetbe vettek a rendőrök egy nőt, aki társával olyan súlyosan bántalmazott egy asszonyt Lentiben, hogy kórházba kellett szállítani - közölte honlapján kedden a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

korhazegy


Fényes nappal, az utcán támadták meg vasárnap Lentiben a 43 éves nőt. A bántalmazásról a sértett fia tett bejelentést. Elmondása szerint édesanyját két másik nő támadta meg, elvették a táskáját és többször meg is ütötték. A sértettet olyan súlyosan bántalmazták, hogy nyolc napon túl gyógyuló sérüléssel vitték a mentők a zalaegerszegi kórházba.


A rendőrök egy órán belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 27 éves O. Ferencnét és a 40 éves O. Lászlónét. A két csömödéri nő ellen rablás, súlyos testi sértés, valamint - a sértett iratainak eltulajdonításával összefüggésben - közokirattal való visszaélés miatt indítottak büntetőeljárást. A rendőrség az ügyészségnél kezdeményezte az idősebb nő előzetes letartóztatását is.


Forrás:MTI/HIR PORT24

 

2013-02-05

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite