2018. november 15., csütörtök - Albert, Lipót
Keresés a tartalomban
ItthonKósa Lajos: a Fidesz őrzi vezető szerepét

Kósa Lajos: a Fidesz őrzi vezető szerepét


Kósa Lajos szerint a Fidesz továbbra is őrzi vezető szerepét, de vannak olyan kormányzati intézkedések, amelyek morzsolják a párt szavazóbázisát.

Kósa Lajos002

Kósa Lajos


A Fidesz alelnöke az m1 Ma reggel című műsorában kedden úgy értékelte a nemrégiben megjelent közvélemény-kutatási adatokat, amelyek szerint csökkent a Fidesz népszerűsége, hogy pártja minden nehézség ellenére őrzi vezető szerepét. Hozzátette: az Orbán-kormány az elmúlt húsz év kabinetjei közül a legnépszerűbb a parlamenti ciklus félidejében.


Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem lehet a közvélemény-kutatások alapján kormányozni. Véleménye szerint egy sor olyan intézkedést hoztak, amelyek ugyan az emberek döntő többségének tetszenek, azonban azok, akik érdeksérelmet szenvedtek és korábban Fidesz-szavazók voltak, eltávolodtak a párttól. Nem önmagában arról van szó, hogy népszerűtlen lépéseket hozott a kormány, hanem a népszerű intézkedések is egyre inkább morzsolják a Fidesz szavazóbázisát - jelentette ki Kósa Lajos.

ezo_banner

HIRDETÉS


Ilyen intézkedésnek nevezte a korkedvezményes nyugdíjakkal kapcsolatos döntést, illetve az egykulcsos adót. Utóbbiról azt mondta: az adófizetők 60 százaléka járt jobban, 15 százaléknak nem változott a jövedelmi pozíciója, viszont a többiek rosszabbul jártak, és hiába vezették be a bérkompenzációs rendszert, volt aki ezzel nem tudott élni, vagy a munkáltatója nem élt vele.


"Ez mind morzsol, morzsol, morzsol" - fogalmazott az alelnök, aki szerint a Fideszt elhagyók nem más pártokhoz mennek át, hanem a bizonytalanok táborába kerülnek. Kósa Lajos kijelentette: a többség érzi, hogy jó az az út, amelyet a kormány kijelölt.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

2012-06-12

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite