2018. szeptember 20., csütörtök - Friderika
Keresés a tartalomban
Választás 2010Kövér kitart az elszámoltatás mellett

Kövér kitart az elszámoltatás mellett


Kövér LászlóA kormányváltást követően elszámoltatásra és az ország reális helyzetét feltáró leltárkészítésre van szükség - jelentette ki Kövér László szombaton Csongrádon. - fogalmazott a Fidesz országos választmányának elnöke a párt szövetségese, a Kisgazda Polgári Egyesület (KPE) kampánygyűlésén a Sághi Mihály Szakközépiskola tornatermében, amely előtt az érkező szimpatizánsokat indulókat játszó zenekar fogadta.


A leltárkészítésre azért is szükség van, hogy tudjuk, milyen nehézségeket kell elhárítani a kormányzás első időszakában - mondta. Meg kell akadályozni az önkormányzatok, a kórházak, a gazdák, a lakáshitelesek csődjét és azt, hogy a kis- és középvállalkozások tönkremenetele teljesen lenullázza a magyar gazdaságot - jelentette ki a politikus mintegy négyszáz érdeklődő előtt.


A politikus rámutatott, mindenekelőtt a foglalkozatás kétharmadát biztosító kis- és középvállalkozások kell teret adni. Az adó és járulékcsökkentéshez szükséges tartalékot az európai viszonylatban is mértéktelen bürokrácia leépítésében és a korrupció visszaszorításában látja Kövér László.

2010-03-21

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite