2018. szeptember 26., szerda - Jusztina
Keresés a tartalomban
ItthonKövér László: nem sértettem meg a román törvényeket és ezután sem áll szándékomban

Kövér László: nem sértettem meg a román törvényeket és ezután sem áll szándékomban


Kövér László házelnök keddi, éjszakába nyúló marosvásárhelyi sajtóértekezletén leszögezte, hogy nem sértette meg a román törvényeket és ezután sem áll szándékában megsérteni azokat.

kover_laszlo001

Kövér László


Kövér László, aki a Magyar Polgári Párt (MPP) tiszteletbeli elnökeként érkezett Erdélybe, a párt marosvásárhelyi választási kampányzárója után tartott sajtóértekezletén, újságírói kérdésre reagált így. Victor Ponta román miniszterelnök ugyanis kedden azt mondta, hogy a román hatóságok nem késlekednek majd intézkedni Kövér Lászlóval szemben abban az esetben, ha a Magyar Országgyűlés elnöke megsérti a törvényeket, és ez akár azt is jelentheti, hogy nemkívánatos személynek nyilvánítják.


"Bizonyára a román államnak joga van egy másik államnak - akár európai uniós országnak is - a polgárát kiutasítani, ha megsérti Románia törvényeit. Rendszeresen járok Erdélybe, de nincs tudomásom róla, hogy egyszer is megsértettem volna Románia törvényeit és szándékomban sem áll a jövőben" - reagált a román kormányfő kijelentésére Kövér László.


A házelnök újabb erdélyi útját hatalmas médiaérdeklődés övezi a Romániában fasisztaszimpatizánsnak bélyegzett Nyirő József újratemetése ügyében vállalt szerepe miatt és az új román kormányt bíráló kijelentései miatt. Kövér László annak ellenére tért vissza Romániába az MPP-nek segíteni a kampányban, hogy a román parlament házelnökei hétfőn levélben kérték útja elhalasztását a vasárnapi önkormányzati választások utáni időszakra.

ezo_banner

HIRDETÉS


"Nem az a cél vezérel, hogy mindaz amit teszek, az Ponta miniszterelnök úrnak okvetlenül tessék. A politika már csak ilyen, különbözőek vagyunk, különböző értékeket vallunk, különbözőek az érdekeink is, és ennélfogva nem mindig értünk egyet" - fűzte hozzá. Nem tagadta, hogy vita alakult ki a magyar Országgyűlés Hivatala és a román kormány között. "Én a magam részéről ezt lezártnak tekintem, és úgy látom, hogy ez nyugvópontra is jutott, és semmiképp nem áll szándékomban ezt újra fölmelegíteni" - szögezte le Kövér László.


Újságírói kérdésre válaszolva Kövér leszögezte, hogy Nyirő József újratemetésére, amelyet pünkösd vasárnapján egy rosszul kiállított önkormányzati okmány miatt halasztottak el, ezen a héten nem kerül sor: nem ezért jött most Erdélybe. Hozzátette: az újratemetésnek egyébként nincsenek jogi akadályai, és a jogállam azt jelenti, hogy a polgároknak mindent szabad, amit a jog nem tilt.


Kövér a sajtóértekezleten is és előtte, az MPP marosvásárhelyi fórumán is azt hangsúlyozta: a nemzeti összetartozás üzenetével érkezett Erdélybe, és téved, aki jelenlétét úgy értékeli, hogy ő kívülről avatkozik bele valamilyen erdélyi magyar ügybe. Kövér ezzel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) álláspontjára utalt, a szövetség ugyanis több ízben bírálta őt, amiért beleavatkozik az erdélyi magyar pártok választási küzdelmébe. A házelnök kifejtette, hogy az Európai Unió keretei között, a határok légiessé válásával megteremtődtek a feltételei annak, hogy a magyarság hétköznapi valóságként is megélhesse egységét, a nemzeti összetartozás tudatát.


Az MPP tiszteletbeli elnökeként Kövér László szerdán Hargita, csütörtökön pedig Kovászna megyében segíti a Szász Jenő vezette párt választási kampányát.
Forrás: MTI/HÍR PORT24

2012-06-06

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite