2018. november 14., szerda - Aliz
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeKözlekedésbiztonsági nap Salgótarjánban

Közlekedésbiztonsági nap Salgótarjánban

Ötödik alkalommal rendezték meg a baleset-megelőzési programot a szervezők.

kozlekedesbiztonsagst

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság a Sréter Ferenc Népfőiskolai Egyesület közreműködésével rendezte meg 2015. április 15-én a Közlekedésbiztonsági Napot Salgótarján főterén. A szervezők reggel 9 órától várták az érdeklődőket a színes programokkal. A résztvevők szemtanúi lehettek egy színlelt közlekedési balesetnek és mentésnek, kipróbálhatták a veszélyes ütközések erejét és hatását különböző szimulátorokon, a gyerekek kerékpáros ügyességi pályákon próbálhatták ki tudásukat és a jelentkezők KRESZ ismereteiket is felmérhették a tesztlapok kitöltésével. Színesítette a programot a Karancs Speciális Mentők bemutatója, valamint a Herczig Norbert és Turán Frigyes a magyar autósport kiemelkedő alakjainak „Versenyzővé válás" címmel megtartott előadása, továbbá Vágvölgyi Zoltán baleset-megelőzési bemutatója. A Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság dolgozóinak felügyelete alatt az érdeklődők kipróbálhatták a füstsátor akadálypályát is, ahol légzőkészülékben kellett megkeresni a nagyméretű kirakós kockát, majd kihozni azt a füsttel telített, rossz látási viszonyokkal rendelkező sátorból és összerakni a szabad levegőn. Az érdeklődőknek a szervezők tesztvezetési lehetőséget, ingyenes gépjármű állapot felmérést biztosítottak, míg a MEDIUS-HRD-Wide Advisorí Konzorcium képviselői az információs sátrukban a korszerű hulladékgazdálkodást népszerűsítették.

A Magyar Vöröskereszt ifjúsági tagjai és az Országos Mentőszolgálat munkatársai életmentő, elsősegélynyújtó bemutatókat tartottak. A standnál tombolavásárlásra is volt lehetőség, melynek bevételét a helyi balesetet szenvedettek emlékművének elkészítésére fordítják.

A napot a Hip-Hop Break Team fellépésével és a gyerekek vetélkedőjének eredményhirdetésével, a díjak átadásával, tombolasorsolással zárták a szervezők.

 

Forrás: Police.hu/ Nógrád24

 

 

2015-04-17

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite