2018. november 13., kedd - Szilvia
Keresés a tartalomban
ItthonKözművezeték-adó bevezetéséről szavaz és a cigányság helyzetéről tárgyal az Országgyű

Közművezeték-adó bevezetéséről szavaz és a cigányság helyzetéről tárgyal az Országgyűlés


A közművezetékek minden megkezdett métere után 100 forint adót vethet ki az állam a jövő évtől, ha az Országgyűlés mai ülésén megszavazza a nemzetgazdasági miniszter erről szóló, pénteken benyújtott törvényjavaslatát. A Ház ezt követően a cigányság helyzetét tárgyalja kormánypárti kezdeményezésre.

Parlament2


A parlament ülése reggel 9 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, várhatóan ezt követően kerül sor a határozathozatalokra. A képviselők hétfőn kivételes sürgős eljárással tárgyalták Matolcsy György közművezeték-adó bevezetéséről rendelkező előterjesztését, amelyet így akár már ma el is fogadhatnak. A javaslat szerint adókötelessé válna a víz, a szennyvíz- és csapadékvíz-elvezetési, földgáz-, hő- és villamosenergia-ellátási, valamint hírközlési vezetékek közterületen futó része, illetve a több fogyasztót kiszolgáló vezetékek közterületnek nem minősülő földrészleten elhelyezett része. Nem kell ugyanakkor azon vezetékek után fizetni, amelyek kizárólag egy adott helyrajzi számon nyilvántartott földrészlet használóját szolgálják ki (az a vezetékszakasz, amely a vezetékrendszerről leágazva jut el az épületig, telekig, illetve épületen, telken belül fut).


Az ülésnap további részében a magyarországi cigányság felzárkóztatásának esélyei címen tartanak majd ötórás időkerettel kiírt vitát. A napirendi pont kezdeményezője a fideszes Farkas Flórián volt, a témában elsőként a kabinet képviselője nyilatkozhat fél órában, amire a kormánypártok és az ellenzék is 130-130 percben reagálhat. A képviselők a fentieken túl foglalkoztatási tárgyú törvények egyszerűsítéséről, valamint nemzetiségi jogokat érintő jogszabály-változtatásokat tárgyalhatnak, továbbá a részletes vitákkal ismét napirendre kerülhet a kistelepülések adósságának állami átvállalása, illetve a Felvidékről kitelepítettek és a Magyarországról elhurcolt németek emléknapjának bevezetése.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

2012-11-20

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite