2019. december 12., csütörtök - Gabriella
Keresés a tartalomban

Prince Magyarországon ritkán látható vérprofi, valamennyi nagy slágert felvonultató két és fél órás koncerttel kényeztette el Prince a Sziget fesztivál többtízezres közönségét a keddi, nulladik napon.

színházimaszk Kamara jellegű bemutatókkal folytatódik keddtől augusztus végéig a debreceni színházi nyár: ez lesz a nagy sikerű júliusi előadássorozat második felvonása.

Geszti PéterNemcsak Geszti Péter, hanem Michel (Szentmihályi Gábor), az Első Emelet és a Rapülők egykori dobosa, ütőhangszerese is sok-sok év után tér vissza a színpadra hétfőn a Gesztiválon, a Sziget fesztivál "mínusz egyedik" napján.

kastély A barokk jegyében fogant, óriásgrafikákból álló térinstallációk láthatók vasárnaptól a gödöllői királyi kastély kertjében.

festmeny Az aktuális művészeti, társadalmi és politikai helyzet megvitatása áll a szombaton Szentendrén kezdődő Ötödik Nemzetközi Új Média Kollektív Művésztelep és Konferencia középpontjában.

Erzsébet királyné Vissza kívánja állítani Erzsébet királyné mellszobrát a kolozsvári Fellegvárra vezető egykori sétálóúton levő talapzatra az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kolozs megyei szervezete. A tervek szerint a kolozsvárival egy időben az egykori budapesti szobrot is helyreállítanák.

Geszti Péter Ritkán adatik meg, hogy az ember a legjobb dalait játszhatja el egy koncerten, ráadásul most a Sziget fesztivál nagyszínpadán showműsorra lesz lehetőségem: látványban sokkal többel készülünk, mint ami ezen a helyszínen eddig megszokott volt - mondta Geszti Péter az MTI-nek abból az alkalomból, hogy a Sziget fesztivál "mínusz egyedik" napján, augusztus 8-án Gesztivált rendeznek a rapper-szövegíró főszereplésével.

muveszetek_volgye001A zsűri 82 versenyfilmet és 49 versenyen kívülit nézett meg, s az alkotásokat hat kategóriában értékelte.

Berecz András"A mesékben benne van a nép lelke: beférkőzik a börtönökbe és a templomokba is" - vallja Berecz András arról, hogy mit jelent ma mesemondónak lenni.

Antal Imre sírjaA 2008-ban elhunyt legendás zongoraművész, televíziós műsorvezető sírjára a Magyar Televízió állított sírkövet.

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite