2018. szeptember 26., szerda - Jusztina
Keresés a tartalomban
ProgramajánlóKultúrházak éjjel-nappal

Kultúrházak éjjel-nappal

plakátIdén, szeptember 18-án, szombaton országosan újra megrendezésre kerül a Kultúrházak éjjel-nappal című program - ezúttal a művészetek jegyében-, melyhez a sikeres tavalyi rendezvény után újra kapcsolódik a József Attila Művelődési és Konferencia Központ.

15. 00: Képzőművészeti séta a városközpontban. Útközben is bárki csatlakozhat!
Indulás: a Fő térről, Orbán György János grafikus tanár vezetésével. Eső esetén a József Attila Művelődési és Konferencia Központ üvegcsarnokában vetítés keretében kerülnek bemutatásra az alkotások.
16. 00: KULISSZATITKOK- a József Attila Művelődési és Konferencia Központban most mindenre fény derül, betekinthetnek a kulisszák mögé!
17. 00: Ünnepélyes megnyitó a színházteremben, majd SZÍNJÁTSZÓ-KAVALKÁDdal és SZÍNHÁZ- SZÍNLÁZ című képzőművészeti foglalkozásokkal várjuk a gyerekeket, fiatalokat, illetve azokat a felnőtteket, akik szívesen részt vennének egy közös alkotás létrehozásában.
Színháztermünkben Nógrád megye színjátszó csoportjai mutatkoznak be. Itt lesznek „Andi Színjátszósai", a FÉBÉ TÁRSULAT, az IMPRO' Színpad, és a Krajczár Színjátszó Kör. A JAMKK előtérben, a konferencia teremben, és a Fő téren (rossz idő esetén az üvegcsarnokban) Földi Péter Kossuth- díjas festőművész irányításával Kalocsai Enikő, Földi Gergely, valamint Molnár Péter, a Váczi Gyula Alapfokú Művészetoktatási Intézmény képzőművész tanárai vezetik a foglakozásokat. Az érdeklődők készíthetnek bábut, agyagmaszkokat, vagy kipróbálhatják az élményfestészetet.
Az itt készült közös alkotások még aznap este kiállításra kerülnek a József Attila Művelődési és Konferencia Központ üvegcsarnokában és 1 HÉTEN KERESZTÜL MEGTEKINTHETŐK LESZNEK!!!!
A színházi kavalkádon a zsűritagok között köszönthetjük Kőváry Katalin Jászai Mari-díjas rendezőt, dramaturgot, a budapesti Éjszakai Színház művészeti vezetőjét és Szvorák Zsuzsa drámapedagógust, a füleki Apropó Kisszínpad alapítóját és művészeti vezetőjét.

kultúrházak

 

2010-09-18

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite