2018. november 14., szerda - Aliz
Keresés a tartalomban
NagyvilágLagarde szerint már három hónap sincs az euró megmentésére

Lagarde szerint már három hónap sincs az euró megmentésére


A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója szerint rendkívül sürgős lépésekre van szükség az euró megmentése érdekében. A CNN amerikai hírtelevíziónak adott exkluzív interjújában Christine Lagarde azt mondta, hogy mindennek "három hónapnál rövidebb idő alatt" kell bekövetkeznie.

Christine Lagarde

Christine Lagarde

Lagarde a CNN műsorvezetőjének, Christiane Amanpournak a kérdésére válaszolva a magyar származású amerikai milliárdos, Soros György korábbi kijelentését kommentálta, amely szerint Európának három hónapja van az euró megmentésére. Az IMF vezetője elismerően szólt Sorosról, ugyanakkor úgy vélte, hogy bizonyos dolgoknak már rövid idő alatt meg kell történniük. "Jóval rövidebb idő alatt, mint három hónap" - tette hozzá.

A vezérigazgató megismételte azt a korábbi álláspontját, amely szerint Görögországban elengedhetetlen az adófizetési fegyelem a gazdaság megerősítése érdekében. Egy korábbi interjúban Lagarde már élesen bírálta Athént, felróva az adóbeszedés problémáját. Most elnézést kért azért, hogy a korábbi nyilatkozat meglehetősen gyújtó hangú volt, és sértettséget válthatott ki, ugyanakkor megerősítette: az adók befizetése nélkülözhetetlen eszköz minden ország gazdasági stabilitásának helyreállításához, legyen szó akár Görögországról, akár bármely más államról.

ezo_banner

HIRDETÉS

Az IMF vezérigazgatója nem volt hajlandó jóslatokba bocsátkozni azzal kapcsolatosan, vajon Görögország kilép-e az euróövezetből. Annak a nézetnek adott hangot, hogy ez politikai elhatározás kérdése.

A szigorú takarékosság vagy növekedés dilemmájával kapcsolatban Christine Lagarde utalt arra, hogy a jövőben egyes országok esetében enyhíthetik a kemény megtakarítási feltételeket. A költségvetési deficit fokozatos, ugyanakkor állandó csökkentését viszont nélkülözhetetlennek nevezte.

Lagarde elismerően szólt Angela Merkelről, és nem értett egyet azzal a felvetéssel, amely szerint a német kancellárt kevesebb bírálat érné, ha nem nő lenne. Az IMF vezetője Merkelt "rendkívül erős vezetőnek és rendkívül bátor asszonynak" nevezte, aki - mint fogalmazott - szilárdan kitart a férfiak által uralt világban.

 

Forrás: MTI/hvg.hu/HÍR PORT24

 

 

2012-06-12

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite