2018. november 17., szombat - Hortenzia, Gergő
Keresés a tartalomban
ItthonLázár: egy éve gondolkodunk, mi lenne a helyes az ügynökakták ügyében

Lázár: egy éve gondolkodunk, mi lenne a helyes az ügynökakták ügyében


A Fidesz-frakción belül már egy éve gondolkoznak és jelenleg is vitáznak arról, hogy mi lenne a helyes lépés az ügynökakták ügyében - mondta Lázár János frakcióvezető a HírTV Rájátszás című műsorában hétfő este.

Lázár János001


Az ügynökmúlt feltárásáról szóló LMP-s javaslat tárgysorozatba vételét a közelmúltban elutasította az Országgyűlés többsége. Lázár János véleménye szerint Schiffer András LMP-s képviselő javaslatával "szakszerűtlenül, végiggondolatlanul" ragadott ki egy részletet egy problémahalmazból. Mint a Fidesz frakcióvezetője kifejtette: először tisztázni kell, hogy honnan kell elindulni, hol kell megállapítani a felelősség vonalait. Ugyanis, mint kiemelte: egy olyan országban nehéz elkezdeni az igazságtételt, ahol 1956-ért lényegében még senkit nem vontak felelősségre, miközben 500 embert végeztek ki.


Ezt követően lehet beszélni az ügynökökről. Mint Lázár János leszögezte: tisztázni kell, hogy milyen szerepe volt a Belügyminisztériumnak, a III-as főcsoportfőnökségnek, a hivatásos állománynak, az önkéntes besúgóknak és a kompromittáltaknak 1990 előtt az ország hétköznapjaiban. Lázár János szerint a csehek, a lengyelek, vagy a románok esetében is, az lehet országaik sikerének záloga, hogy képesek voltak szembenézni múltjukkal. Ennek során megnevezték a bűnösöket, voltak felelősségre vonások, bizonyos embereket pedig - akik bűnöket követtek el - kizártak a közéletből, megpróbáltak igazságot szolgáltatni - tette hozzá a frakcióvezető.


Mint kiemelte: az a tapasztalata, ha mindent nyilvánosságra hoznak, akkor azzal közelebb lépnek a múlt lezárásához. Ennek fényében azt tartja jó megoldásnak - a saját városában ezt is tette - ha minden adatot és információt nyilvánosságra hoznak. A február 20-i parlamenti szavazáskor az LMP-s indítvány tárgyalását az ellenzéki pártok támogatták, a kormánypárti képviselők többsége azonban ellenezte. Tizenkilenc fideszes és öt kereszténydemokrata politikus - köztük Balog Zoltán államtitkár, Bencsik János, Gulyás Gergely és Hoffmann Rózsa államtitkár - ugyanakkor igennel szavazott, 28 kormánypárti politikus - mások mellett Halász János államtitkár és Wittner Mária - pedig tartózkodott. Lázár János akkor jelen volt, de nem szavazott.


Az LMP-s Schiffer András, a törvényjavaslat előterjesztője az indítványról korábban elmondta: pártja teljes egészében megismerhetővé tenné az 1989 előtt készült állambiztonsági aktákat. A politikus szerint elfogadhatatlan, hogy a diktatúra titkai egyben a demokrácia titkai is legyenek. A Fidesz parlamenti képviselőcsoportja hétfőn az MTI-vel azt közölte, a Fidesz-KDNP-frakciószövetség március 19-i ülésén vitatja meg az ügynökmúlt feltárásának kérdését.


Orbán Viktor miniszterelnök a parlamentben egy jobbikos képviselő azonnali kérdésére válaszolva elmondta: komoly vita folyik az ügynökmúlt feltárásának módszeréről a kormánypárti frakcióban, azonban "a szándékok egyértelműek". Schiffer András erre az MTI-nek úgy reagált: az LMP véleménye szerint a Fidesz továbbra sem akar az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról tárgyalni.


Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

 

2012-03-06

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite