2018. szeptember 26., szerda - Jusztina
Keresés a tartalomban
ItthonLázár: nem pártálláson múlik a fejlesztési pénzek elosztása

Lázár: nem pártálláson múlik a fejlesztési pénzek elosztása


A frakcióvezető úgy fogalmazott, hogy a kormány szemében nincsenek "piros" vagy "narancsszínű", csak "piros-fehér-zöld" települések.

Lázár János003


Fejlesztési pénzek nem múlhatnak egy polgármester pártállásán - jelentette ki az MTI-nek adott nyilatkozatában csütörtökön a Fidesz parlamenti frakcióvezetője az elmúlt napok Gyöngyöspatát érintő ügyeivel kapcsolatban. Hangsúlyozta ugyanakkor azt is: a Fidesznek nem szövetségese a Jobbik, ahogyan Juhász Oszkár, Gyöngyöspata jobbikos polgármestere sem. A kormánypártnak a gyöngyöspatai emberek a szövetségesei - tette hozzá.


Lázár János úgy fogalmazott: a megbántottság, a felindultság vagy a csalódottság sokszor rossz mondatokat ad az ember szájába, és a jogos felháborodásból is születhetnek jogtalan mondatok. Ám a legnagyobb baj sosem az - folytatta -, ha rossz mondatok szaladnak ki az ember száján, hanem az, ha azokat utólag, tiszta fejjel sem teszi rendbe. "Mi azonban ezeket a mondatokat rendbe tesszük" - hangsúlyozta.


Kijelentette: a Fidesz álláspontja az, hogy a kormánypártnak nem szövetségese a Jobbik, nem szövetségese Juhász Oszkár. A Fidesznek Gyöngyöspata, az ott élő emberek a szövetségesei.


Lázár: a Gyöngyöspataiaknak nem kell félniük


"Fejlesztési pénzek egy polgármester pártállásán nem múlhatnak, csak az ő személyes és az általa irányított testület felkészültségén, vezetői képességein" - húzta alá a frakcióvezető, aki szerint a gyöngyöspatai eset rámutathatott, hogy - "bár például a szocialisták a tavalyi kampányban mást sem csináltak, csak megpróbáltak minket egymásra nyomni, akár október 23-án a szélsőségeseket és a fideszes rendezvény békés polgárait" -, milyen messze van egymástól a Fidesz és Jobbik.


Ez azonban - mint kiemelte - nem jelenti azt, hogy Gyöngyöspata vagy az ottani emberek ne lennének közel a Fideszhez, ne lennének részei a nemzeti együttműködés rendszerének, sőt még akkor is részei, ha abból a vezetőik egyes szélsőséges megnyilvánulásai megpróbálnák kizárni őket.


A nemzeti együttműködés rendszerének éppen az az ereje, hogy a településeket és az ott élőket bizonyos fokig még a saját vezetőik alkalmatlanságától, szélsőséges politikájától is képes megvédeni; a gyöngyöspataiaknak nem kell félniük: a kormány nem hagyja magukra őket - zárta szavait Lázár János.


A Jobbik lemondásra szólított fel


A Jobbik kedden lemondásra szólította fel Balázs József fideszes országgyűlési képviselőt, az ellenzéki párt szerint ugyanis a Heves megyei politikus fenyegetőzött, zsarolt, visszaélt hatalmával. Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője budapesti sajtótájékoztatóján lejátszott egy telefonbeszélgetést, amely közlése szerint Juhász Oszkár és Balázs József között zajlott a múlt héten.


A felvételen - a Balázs Józsefnek tulajdonított mondatok között - egyebek mellett az hallható, hogy "forrás oda megy ebben a térségben, akit én jóváhagyok. Akit nem hagyok jóvá, oda nem megy forrás. (...) Ezzel az írással vagy ezekkel a dolgokkal te ezeket a csapokat elzártad magad előtt, ezt vedd tudomásul". Juhász Oszkár felvetette, hogy a szintén jobbikos vezetésű Tiszavasvári hat beadott pályázatból hatot elnyert, majd erre hivatkozva azt kérdezte, hogy ha Gyöngyöspatának jobbikos lesz a polgármestere, akkor ez ott nem működhet-e. Balázs József nemmel válaszolt.


Juhász Oszkár azt is mondta, több környékbeli független polgármester panaszkodott arra, hogy ha nem működnek együtt Balázs Józseffel úgy, ahogyan ő azt elvárja, "akkor nem lesz úgy fejlesztési pénz". A felvételen erre az a válasz hallható, hogy "így van", "a sikernek a záloga az együttműködés".


A nap folyamán az LMP is úgy vélekedett, hogy Balázs József méltatlanná vált a képviselői mandátumra, ha nem tudja hitelt érdemlően cáfolni a telefonbeszélgetés során elhangzott állításait. Az ügyet Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese közleményben úgy kommentálta, hogy "nem a szavak, sokkalta inkább a tettek beszélnek".


Balázs József visszautasította a fenyegetéssel kapcsolatos vádakat


Juhász Oszkár a Jobbik-elnök Vona Gáborral közös hétfői budapesti sajtótájékoztatón közölte, hogy Balázs József azzal fenyegette meg őt, hogy Gyöngyöspata nem fog pályázati pénzeket nyerni a Jobbik vezetése alatt.


Balázs József az MTI-nek aznap nyilatkozva visszautasította, hogy megfenyegette volna Juhász Oszkárt. Kifejtette: az elmúlt napokban Juhász a Jobbik polgármesterjelöltjeként felhívta őt, és arra kérte, hogy vegyen részt a választási kampánygyűlésén. Erre - mint felidézte - nemmel válaszolt, emlékeztetve a jobbikos indulót, hogy a Fidesznek nincs polgármesterjelöltje a településen. Hozzátette ugyanakkor azt is, hogy az időközi választás után országgyűlési képviselőként azzal kíván együtt dolgozni, akinek bizalmat szavaznak a gyöngyöspataiak. Fenyegetés nem történt - jelentette ki.


Gyöngyöspatán a több mint 60 százalékos részvétel mellett megtartott vasárnapi időközi voksoláson a Jobbik helyi csoportjának vezetője, Juhász Oszkár a szavazatok 33,8 százalékával győzött. A második helyen a település jelenlegi alpolgármestere, a függetlenként induló Matalik Ferencné végzett . Eszes Tamás, a Véderő elnevezésű szervezet vezetője a negyedik lett.


A Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai előzőleg március elejétől két héten át járőröztek a Heves megyei településen, állításuk szerint a megszaporodott bűncselekmények miatt.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

2011-07-21

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite