2018. szeptember 23., - Tekla
Keresés a tartalomban
ItthonLázár tőzsdézett Hódmezővásárhely pénzével

Lázár "tőzsdézett" Hódmezővásárhely pénzével


Miután 2007-ben a hódmezővásárhelyi közgyűlés felhatalmazást adott a polgármesternek arra, hogy kockázatos devizaműveleteket folytasson a város által kibocsátott kötvények pénzéből, a Lázár János vezette önkormányzat két éven keresztül aktívan spekulált. 2007-2008-ban ebből 1,6 milliárd forint bevétele származott a városnak, de a korábbi hitelek és kötvények árfolyamveszteségét ez sem ellensúlyozta. Az árfolyamok kedvezőtlen változása miatt mára országos vita kerekedett a városvezetés és az Erste Bank között, amely lejegyezte a kötvényeket.

Lázár János001

A Napi Gazdaság szerint Hódmezővásárhely "tőzsdézett" a kötvénypénzzel. A külföldi bankok célja Lázár János szerint ugyanakkor az, hogy kikényszerítsék az állami konszolidációt - nyilatkozta a polgármester a Magyar Hírlapnak. Hódmezővásárhely csütörtöki testületi ülésén foglalkozik az Erste Bank válaszával, amelyet Lázár János december végi levelére adott; a polgármester azt kívánta elérni, hogy a bank osztozzon az önkormányzattal a svájci frank árfolyamának meglódulásából következő (kötvény)veszteségén - írja a Napi Gazdaság csütörtöki számában.


Azokban az években, amikor a város nyert a pénzeken, fel sem merült a "terhek megosztása". Maga Lázár János "büszkélkedett" 2007 augusztusában, hogy az egy évvel korábban kibocsátott kötvényből származó pénzt befektették, amiből a kamat- és árfolyamkülönbségen több mint egymilliárd forint bevétele származott a városnak - írja a lap. Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 2009-es jelentése szerint a város közgyűlése 2007 júliusában egyszeri alkalomra szóló, majd novemberben folyamatos megbízást adott a polgármesternek, hogy származékos devizaműveleteket végezzen a kötvénykibocsátásból még rendelkezésre álló összeggel.


Az ÁSZ kimutatása szerint a városnak a származékos ügyleteken, a devizanemek átváltásából származó árfolyamnyereségen és opciós díjbevétel címen 2007-2008-ban további, összesen 1,611 milliárd forint bevétele származott. Időközben - 2008 őszén - azonban beütött a pénzügyi válság, ami miatt az utolsó két év nyereségével arányos vesztesége keletkezett a településnek. Lázár János idén nyáron sajtónyilatkozatában maga jelezte, hogy a városnak sikerült átütemezésben megállapodnia a hitelt nyújtó bankkal, s ekkor még maga is arról beszélt, hogy a Magyar Bankszövetség - és a települési szövetségek - álláspontjához hasonlóan erre - átütemezésre - ösztökélné a többi települési önkormányzatot is - írja a Napi Gazdaság. A lap szerette volna a polgármester véleményét is közreadni, ám nem érte el.


A Magyar Hírlapnak azonban nyilatkozott a polgármester és azt mondta, szerinte a külföldi bankok célja, hogy kikényszerítsék az állami konszolidációt - mondta arról, hogy az Erste Bank elzárkózott a település hitelkockázatának megosztásától. "Ugyanazt akarják elérni, mint a megyei önkormányzatok esetében. A kormány ott átvállalta az adósságokat, a bankok most valamennyi önkormányzatnál ezt akarják kikényszeríteni. Az viszont nem járható út, hogy minden kockázatot az emberekre, az önkormányzatokra és a kormányra akarnak hárítani" - idézi a Magyar Hírlap.


Lázár János elmondta továbbá, hogy a peres eljáráson kívül azt javasolja majd a város képviselő-testületének, hogy mérlegelje a kormánytól vagy a törvényhozástól való segítségkérés lehetőségét is.

 

Forrás: MTI/Napi Gazdaság/Magyar Hírlap/HÍR PORT24

 

 

 

2012-02-02

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite