2018. november 19., hétfő - Erzsébet
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeLebukott a drogdíler Nógrád megyében

Lebukott a drogdíler Nógrád megyében

Egy 39 éves bátonyterenyei férfit hallgattak ki gyanúsítottként a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói - közölte Nógrád24.hu-val a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

ujpszichoaktiv

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya új pszichoaktív anyag forgalomba hozatal előkészület vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást B. R. 39 éves bátonyterenyei lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának munkatársai 2015. október 6-án Pásztó belterületén igazoltatták a gépjárművével közlekedő férfit. Az igazoltatás során, majd az ezt követő házkutatáson nejlon tasakba csomagolt 29,39 gramm tömegű fehér színű port, valamint 39,75 gramm tömegű fehér színű kristályos anyagot találtak meg és foglaltak le a nyomozók. A nyomozás során beszerzett előzetes igazságügyi szakértői vélemény alapján a B. R.-től lefoglalt por és kristályos anyag új pszichoaktív anyagnak minősül.

A férfi által bérelt ingatlanban megtartott házkutatáson a rendőrök további új pszichoaktív anyag gyanús kristályos, valamint több gramm növényi törmeléket és ezek adagonkénti csomagolásához szükséges tárgyakat - digitális mérleg, több száz darab önzáró nejlon zacskót - találtak meg és foglaltak le.

A 39 éves bátonyterenyei lakost a rendőrök elfogták, a rendőr-főkapitányság épületébe előállították és gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozást a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya igazságügyi szakértők bevonásával folytatja.

 

Forrás: POLICE/NÓGRÁD24

 

 

2015-10-08

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite