2018. október 20., szombat - Vendel
Keresés a tartalomban
Üzleti negyedLegális lesz a hálapénz

Legális lesz a hálapénz

A hálapénz legalizálására adna lehetőséget az új munka törvénykönyve a Demokratikus Koalíció szerint.

halapenzegy

Szűcs Erika független képviselő a Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-miniszternek címzett, az MTI-hez csütörtökön eljuttatott írásbeli kérdésében arra hívja fel a figyelmet: a kormány indítványa szerint a munkáltató előzetesen hozzájárulhatna ahhoz, hogy a munkavállalók harmadik féltől külön fizetséget fogadjanak el. A törvényjavaslat indoklása szerint ezzel a megfogalmazással a borravaló, illetve a hálapénz elfogadásának tilalmát mondanák ki azzal, hogy a tilalom alól a munkáltató felmentést adhat.

"Magyarul: a kormány legalizálná a hálapénzt, csak a kórházi vezetők hozzájárulásához kötné" - fogalmaz a Demokratikus Koalíció politikusa, aki szerint ez összefügghet azzal, hogy az egészségügyi államtitkár bejelentette, nem lesz fizetésemelés az egészségügyben. A korábbi szociális és munkaügyi miniszter úgy véli, így a Fidesz, amely korábban a háromszáz forintos vizitdíj ellen kampányolt, most háromezer, harmincezer vagy akár százharmincezer forintos tarifákat akar legalizálni.

Szűcs Erika szerint adódik a kérdés, hogy mely szempontok alapján dönthet majd a kórházvezetés a hálapénz legalizálásáról, kell-e majd adót fizetni utána, és mit tesz a kormány azon orvosok és szakdolgozók érdekében, akik nem jutnak hálapénzhez.

 

Forrás: MTI / HÍR PORT24

 

2011-11-17

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite