2018. november 13., kedd - Szilvia
Keresés a tartalomban
ItthonLejárt a moratórium: kezdődnek a kilakoltatások

Lejárt a moratórium: kezdődnek a kilakoltatások


KilakoltatásA kilakoltatási moratórium részleges lejárta miatt egyelőre csak az önkormányzati tartozások fejében indultak meg a kilakoltatások; eddig csak üres lakásokat találtak a végrehajtók.


Hosszú szünet után ismét megkezdődtek a kilakoltatások, egyelőre csak az önkormányzati tartozásoknál van lehetőség ilyen eljárásra, a végrehajtók eddig minden esetben üres lakásokat találtak - írja csütörtöki számában a Magyar Nemzet.


Krejniker Miklós, a végrehajtói kamara elnöke a lapnak elmondta: az elmúlt napokban néhány kilakoltatást már lebonyolítottak, ezekben az esetekben a helyi önkormányzatok kezdeményezték az eljárást: a helyhatóságok elmaradt lakbérek miatt indítottak végrehajtást. Hozzátette, hogy eddig valamennyi lakás üresen állt.


A kamara felmérése szerint a kilakoltatás nagyjából 200 ingatlannál tűnik elkerülhetetlennek.


Szécsényi-Nagy Kristóf, a közjegyzői kamara jogi irodájának vezetője arról számolt be, hogy a kilakoltatási moratórium részleges lejárta után megugrott a tartozások behajtásához szükséges fizetési meghagyás iránti kérelmek száma: az elmúlt félévben havi ötvenezer körüli beadvány érkezett, számuk ebben a hónapban meghaladhatja a hatvanezret. Továbbra is a rezsicégek keresik meg legtöbbször a közjegyzőket, a fizetési meghagyás iránti kérelmek nagyjából 65 százaléka víz-, gáz-, áram, vagy telefonszámla miatt érkezik és egyre nő a parkolási tartozások behajtását kérő beadványok száma is.


A közjegyzők elé kerülő ügyek valamivel több mint 10 százalékában indul meg a végrehajtás.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

2011-04-21

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite