2018. november 15., csütörtök - Albert, Lipót
Keresés a tartalomban
NagyvilágLemondott a román kormány

Lemondott a román kormány


A kormány hétfő reggeli ülésén bejelentette kabinetje lemondását Emil Boc, Románia miniszterelnöke. Románia stabil, és megúszta az összeomlást - mondta Emil Boc hétfő délelőtti sajtótájékoztatóján, majd lemondott. A kormány azért távozik a miniszterelnök indoklása szerint, hogy "csökkentse a politikai és társadalmi feszültséget."

Emil Boc

A kormányfő úgy fogalmazott, tudja, hogy rendkívül nehéz helyzetbe került az ország, de az általa képviselt politikára szükség volt azért, hogy ne váljon súlyosabbá a válság. "A megkezdett úton tovább kell haladni" - zárta beszédét Emil Boc.

Arról, hogy ki lehet az utódja, egyelőre találgatások folynak, a legesélyesebbként egy technokratát vagy Vasile Blagát nevezik meg a PDL-hez közelálló körök. A januári tüntetéseken felmerült Klaus Johannis nagyszebeni polgármester neve is.

Traian Băsescu hétfőn tárgyal az ellenzéki és kormánypártok képviselőivel a következő miniszterelnök személyéről, bár a meghívón lévő napirendi pontok között ez nem szerepelt. Az elnök a múlt héten küldött meghívók szerint a gazdasági és monetáris unióról szóló EU-szerződésről, a pártok közti párbeszédről és a parlament működéséről kíván konzultálni a pártok képviselőivel. A parlamenti pártok jelezték: mindannyian részt vesznek a találkozón.

Sebastian Lăzăroiu volt államelnöki tanácsos korábban úgy nyilatkozott: nemcsak Emil Bocnak, de a teljes kormánynak le kellene mondania, nehéz azonban olyan kompetens embereket találni, akik helyettesíteni tudnák a mostani kabinetet.

 

Forrás: MTI/manna.ro/mediafax/realitatea.net

 

 

2012-02-06

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite