2018. szeptember 26., szerda - Jusztina
Keresés a tartalomban
ItthonLemondott Fellegi Tamás

Lemondott Fellegi Tamás


Elvégzettnek tekinti vállalt feladatát, május 15-i hatállyal felmentését kezdeményezte és szeretne visszatérni a nemzetközi üzleti életbe Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter. Orbán Viktor miniszterelnök megköszönte a miniszter munkáját és tanácsadójává kérte fel.

fellegi_tamas


Az egyes nemzetközi pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartásért felelős miniszter Orbán Viktor miniszterelnöknek küldött levelében kérte felmentését. A levelet a Miniszterelnökség juttatta el pénteken az MTI-hez. Fellegi Tamás levelében kifejti, tavaly decemberben azt a feladatot vállalta, hogy a kormány tagjaként irányítja és összefogja azokat az egyeztetéseket és erőfeszítéseket, amelyek az IMF/EU-tárgyalások megindítását célozzák.


"Úgy gondolom, ezt a feladatot sikerrel és maradéktalanul teljesítettem. A technikai akadályok elhárulását követően megkezdődhetnek a hivatalos tárgyalások, amelyek már a makrogazdasági és költségvetési politikánk részleteiről szólnak majd" - fogalmazott a távozó miniszter. Fellegi Tamás azt is rögzítette, hogy megítélése szerint ennek irányítására és összefogására a továbbiakban olyan vezetőre van szükség, akinek átfogó és részletes pénzügypolitikai, ezen belül adóügyi és költségvetési tapasztalata van.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

2012-05-11

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite