2018. november 21., szerda - Olivér
Keresés a tartalomban
BulvárLemondott Steve Jobs, az Apple vezérigazgatója

Lemondott Steve Jobs, az Apple vezérigazgatója

Lemondott az Apple vezérigazgatói tisztségéről Steve Jobs. Az amerikai informatikai cég legendás társalapítója és tulajdonosa szerdán jelentette be távozását, s közölte, hogy Tim Cook, a vállalat ügyvezető igazgatója váltja a vezérigazgatói székben.

stevejobs


Az 56 éves Jobs egészségi állapota sok évvel ezelőtt romlott meg, s januárban ismét betegszabadságra ment. Azóta Cook vállára nehezedik minden ügy.

"Mindig mondtam, hogy ha eljön az a nap, amikor nem tudok többé megfelelni kötelességeimnek és az elvárásoknak, mint az Apple igazgatója, én leszek az első, aki ezt tudatja" - írta Jobs az igazgatótanácsnak és a cég alkalmazottjainak elküldött levélben. Hozzátette: "sajnos, ez a nap eljött. Ezért lemondok az Apple vezérigazgatói posztjáról".

A váratlan bejelentés hatására a New York-i értéktőzsde elektronikus kereskedési rendszerében 5,3 százalékkal esett az Apple-részvények árfolyama. Szakértők azonban úgy vélik, hogy a befektetőknek nincs okuk pánikra. "Olyan sok tehetséges ember dolgozik ott, és a vállalati kultúrába beleivódott az, ahogyan Steve minden részletre ügyelt" - mondta Gartner Van Baker elemző.

Jobs egészségi állapota 2003 óta kelt aggodalmat, amikor hasnyálmirigyrákot állapítottak meg nála. A műtét és alternatív gyógykezelés után visszatért a cég irányításához. A hogylétével kapcsolatos találgatások 2008-ban ismét felerősödtek, amikor jelentősen lefogyott. 2009 januárjában Jobs a "hormonháztartási egyensúly hiányával" magyarázta a súlyvesztést, majd féléves betegszabadságra távozott, amely alatt májátültetésen esett át.

Az Apple, a világ egyik legnagyobb szórakoztatóelektronikai és komputercége, piaci értéke a szerda esti tőzsdezárás pillanatában 349 milliárd dollár volt. Az amerikai és a világpiacot legutóbb az érintőképernyős iPhone-okkal, iPadokkal és táblakomputerekkel forradalmasító Apple rajongói attól tartanak, hogy a cég dizájnvezérelt termékei kevésbé lesznek innovatívak Jobs távozásának esetén.

 

Forrás : MTI / HÍP PORT 24

 

2011-08-25

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite