2018. november 20., kedd - Jolán
Keresés a tartalomban
Választás 2010Lendvai: három nap, hetvenkét óra, és legalább hetvenkét lehetőség van az értelmes vitára

Lendvai: három nap, hetvenkét óra, és legalább hetvenkét lehetőség van az értelmes vitára


Lendvai IldikóAz MSZP, ahogy eddig is, folyamatosan mondja, ismerteti a programját, ám hiába szólítja fel folyamatosan a Fideszt, hogy ismertesse téziseit, az lényegében nem teszi - közölte az MSZP elnöke. Lényegében még három nap van a kampánycsendig, ennyi idő van még az értelmes vitára, hogy a választók valóban megismerhessék, miről is döntenek majd vasárnap - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke miskolci sajtótájékoztatóján kedden.

Bár a kampány folyhat ugyanúgy mint eddig, de ennek, így, kevés az értelme - fogalmazott Lendvai Ildikó, aki többször is megismételte: három nap, hetvenkét óra, és legalább hetvenkét lehetőség van az értelmes vitára.

Az MSZP, ahogy eddig is, folyamatosan mondja, ismerteti a programját, ám hiába szólítja fel folyamatosan a Fideszt, hogy ismertesse téziseit, az lényegében nem teszi, miközben elég látványos és érdekes eszközökkel folyik a Fidesz és a Jobbik huzakodása a radikálisok szavazataiért - mondta Lendvai Ildikó.

A szocialista pártelnök szerint a kampánycsendig hátralévő három napban még folyhat másképp is a kampány, még hetvenkét óra lehet az értelmes vitára, a programok előadására, hogy a választók valóban megismerhessék azt, miről is döntenek majd április 11-én, mely pártra, képviselőre adják voksukat.

2010-04-06

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite