2018. szeptember 22., szombat - Móric
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeLetették a Bátonyterenyei Katasztrófavédelmi Őrs szertárának alapkövét

Letették a Bátonyterenyei Katasztrófavédelmi Őrs szertárának alapkövét


Ünnepélyes keretek között helyezték el ma a tevékenységét várhatóan 2016 nyarától megkezdő Bátonyterenyei Katasztrófavédelmi Őrs alapkövét.

tuzoltosagalapkobt

Fotó: Facebook


A Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság illetékességi területének mentő tűzvédelmi lefedettsége nagymértékben javult a három katasztrófavédelmi őrs kialakításával. Nógrád megye területén a Bátonyterenyei járás és környéke minősül jelenleg még fehér foltnak, vagyis ebben a térségében azonosította a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a hivatásos tűzoltóságok vonulási ideje alapján, hogy a reagáló képességet javítani szükséges. Az őrsprogram keretében lehetőség nyílt a negyedik, s egyben utolsó katasztrófavédelmi őrs létrehozására Bátonyterenyén, amelynek elindulását követően már nem lesz Nógrád megyében olyan település, amely ne kapna tizenöt percen belül mentő tűzvédelmet. A szertárépítési munkálatok az alapkőletételt követően elkezdődnek, majd az őrs várhatóan 2016. nyarán kezdi meg munkáját.


Az alapkő ünnepélyes letételére ma délután három órától került sor. A rendezvényen köszöntőt mondott Becsó Zsolt országgyűlési képviselő, aki elmondta, hogy a bátonyterenyei katasztrófavédelmi őrs egy újabb jelentős mérföldkő lesz Nógrád megye életében. A képviselő eredményes közös munkát kívánt az önkormányzatnak és a katasztrófavédelemnek, majd elmondta, hogy örömmel tölti el az, hogy a rétsági, a berceli és a szécsényi katasztrófavédelmi őrsök létrejövetelét követően Bátonyterenyén is megvalósulhat a nagyobb közbiztonságot eredményező tűzoltóság.


A folytatásban Berecz György tűzoltó ezredes, a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója köszöntötte a megjelenteket, majd megköszönte a városvezetésnek az őrs létrejövetelének érdekében eddig elvégzett közös munkát. Az ezredes elmondta, hogy a vonulási idők sok településen az őrsprogramot megelőzően akár negyvenöt percet is igényelhettek, amely esetben már nem lehet mentő tűzvédelemről beszélni. Az újonnan megalakuló őrssel azonban Nógrád megye összes településére tizenhárom percen belül kiérkezhetnek a hivatásos egységek, ami rendkívül nagy eredmény a korábbiakhoz képest, s ezzel országos szinten is jelentősen fejlődik a megye. Nagy-Majdon József a város polgármestere beszédében megfogalmazta, hogy mennyire fontos pont az őrs létrejövetele a város életében, ehhez kapcsolódóan megemlítette mindazokat az elmúlt időszakban bekövetkezett eseményeket, amelyek a városban történtek. Mint hangsúlyozta, az ilyen és ehhez hasonló fejlődés hozzájárul ahhoz, hogy Bátonyterenye vonatkozásában valós, minden funkcióját betöltő városról lehessen beszélni. Hozzátette, az új tűzoltóság nagyobb közbiztonságot jelent majd mind Bátonyterenye, mind pedig a környező települések lakosságának.


A beszédeket követően került sor az alapkő letételére, amelybe elhelyeztek egy időkapszulát, amely az őrs számára kijelölt épületről készült korábbi fotók mellett egy látványtervet, egy 2015. december 16-i Nógrád Megyei Hírlapot, egy tűzoltóautót, valamint Becsó Zsolt, Nagy-Majdon József és Berecz György aláírásával jegyzett emléklapot tartalmaz. Az alapkő lebetonozását követően a rendezvény résztvevői a Bátonyterenyei Városi Óvoda gyermekeinek verses műsorát, majd Nemes Gergő, a Bartók Béla Általános Iskola tanulójának a Tűzoltók köszöntője című versét hallgathatták meg.

 

Forrás: NMKVI/NÓGRÁD24

2015-12-16

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite