2018. november 14., szerda - Aliz
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeLincshangulat Bercelen, gyerekeket ütöttek el

Lincshangulat Bercelen, gyerekeket ütöttek el


rendőrségi autóKét szánkózó kisgyereket ütöttek el szombaton a Nógrád megyei Bercelen, a hét- és nyolcéves gyerekek életveszélyesen megsérültek. A helyszínen lincshangulat alakult ki, a közrendet állandó rendőri jelenléttel biztosítják a faluban - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője a Nógrád24.hu-val.


Dankóné Nagy Éva elmondta: a hétéves kisfiú és a nyolcéves kislány szánkóval csúszott egy autó elé, a jármű több méteren keresztül tolta őket maga előtt. Az autót egy 43 éves szandai nő vezette.

A helyszínen összegyűlt mintegy 50 fős tömeg körében lincshangulat alakult ki, ennek során egy, a balesetben nem érintett, arra haladó autó vezetőjét egy ember ököllel megütötte, egy másik pedig az autóját rongálta meg. Az utóbbi autó vezetője, egy 33 éves galgagutai férfi az elsődleges adatok alapján könnyű sérüléseket szenvedett.

A szóvivő közölte: a baleset körülményeit a főkapitányság balassagyarmati közlekedési alosztálya vizsgálja, míg az elkövetett egyéb bűncselekmények vonatkozásában a balassagyarmati kapitányság indított büntetőeljárást. Hozzátette: a helyszínre kiérkező rendőrök a jogsértéseket megszüntették, és megakadályozták a további jogsértések lehetőségét. A szilárd közrend és közbiztonság fenntartásáról a későbbiekben is állandó rendőri jelenléttel gondoskodnak - mondta. Dankóné Nagy Éva elmondta: a garázdasággal gyanúsítható két helyi lakos jelenleg ismeretlen helyen tartózkodik, a rendőrség megkezdte felkutatásukat.

 

Nógrád24.hu

2010-12-05

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite