2018. szeptember 20., csütörtök - Friderika
Keresés a tartalomban
ItthonListaállításról és választási programról dönt ma az MSZP-választmány

Listaállításról és választási programról dönt ma az MSZP-választmány


Ma tárgyalja meg az MSZP választási programját a párt választmánya, amelynek az elnökséggel közös javaslatot kell előterjesztenie a szocialisták országgyűlési és európai parlamenti listájára. A végső szót a programról és a listákról is a jövő szombati pártkongresszus mondja ki.

mszpegy


Az MSZP alapszabálya együttdöntési kötelezettséget ír elő a listát előterjesztő elnökségnek és a választmánynak. Vagyis ha a választmány változtatna a névsoron, az még ma visszakerül az elnökség elé, és így tovább, amíg nincs konszenzus. Az egy hét múlva esedékes kongresszus elé már egy zárt lista kerül.


Biztosra vehető, hogy a listát Mesterházy Attila pártelnök vezeti majd, és őt Botka László választmányi elnök követi. Az első tízben kap helyet egybehangzó sajtóinformációk szerint Tóbiás József és Harangozó Tamás frakcióvezető-helyettes (a Pest és a Tolna megyei pártelnök), Simon Gábor elnökhelyettes, a borsodi szocialistákat vezető Gúr Nándor alelnök, Molnár Zsolt kampányfőnök és budapesti MSZP-elnök, Velez Árpád pártigazgató és Kunhalmi Ágnes elnökségi tag. Előkelő helyre számíthat másik két frakcióvezető-helyettes, Józsa István és a Komárom-Esztergom megyei szervezetet irányító Lukács Zoltán is.


Utánuk az elnökségi tagjai - Bangóné Borbély Ildikó, Demeter Márta, Korózs Lajos, Teleki László, Tóth Bertalan és Varga László -, majd a választmány vezetői és a többi megyei elnök következhet. Az MTI információja szerint biztosan befutó helyet kap a jelenlegi képviselőcsoportból Bárándy Gergely, Hiller István, Steiner Pál és Tukacs István. Mögöttük, de mandátumot érő helyen szerepelhet Baja Ferenc és Szekeres Imre.


Ugyanakkor nem lesz tagja a következő Országgyűlésnek két korábbi pártelnök, Lendvai Ildikó és Kovács László, valamint Lamperth Mónika, Kovács Tibor, Mandur László és Káli Sándor sem, akikkel nem számol a pártvezetés. Az MSZP-ben érvényben lévő kvótaszabályok értelmében a lista ötödén nőknek, ötödén 35 éven aluli politikusoknak kell szerepelniük. Ennek révén számíthat mandátumra több, parlamenti rutinnal még nem rendelkező politikus között például a paksi Heringes Anita.


A szocialisták a jelenlegi közvélemény-kutatási adatok alapján körülbelül 25-30 listás mandátumot szerezhetnek, de mivel a befutó helyen szereplő politikusok egy része egyéniben is indul, a választási eredménytől függően akár a 45-50. hely is érhet mandátumot. Ám a pártvezetők közül többen - például Tóbiás József, Gúr Nándor és Molnár Zsolt - lemondtak az egyéni indulásról, hogy körzetükben a Bajnai Gordon vezette Együtt-PM szövetség állíthasson jelöltet. Botka László pedig azért nem indul egyéniben, hogy ha ismét győz a szegedi polgármester-választáson, és ezért le kell mondania képviselői helyéről, a listáról pótolhassák, ne kelljen időközi választást kiírni.


Az MSZP EP-listáját Szanyi Tibor vezetheti, akit Ujhelyi István parlamenti alelnök követ. Az Európai Parlamentben folytathatja Veres János korábbi pénzügyminiszter, a jelenlegi szocialista EP-képviselők közül Gurmai Zita, és mandátumot érő helyet szánnak Gúr Roland delegációtitkárnak is. A választmányi ülés zárt lesz, kezdete előtt az MSZP-székház aulájában felavatják Horn Gyula néhai miniszterelnök szobrát.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

2013-10-12

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite