2018. szeptember 22., szombat - Móric
Keresés a tartalomban
ItthonLMP: a Fidesz szembeköpte korábbi álláspontját

LMP: a Fidesz szembeköpte korábbi álláspontját


Szabó Tímea, az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság LMP-s alelnöke kezdeményezi a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetőinek bizottsági meghallgatását a Tibetért tüntetők ügyében. A képviselő személyesen akar utánajárni annak, hogy a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal milyen indokok alapján idézte be a legálisan itt élő, letelepedési és munkavállalási engedéllyel élő tibeti menekülteket.

LMP01


Az LMP mélységesen elítéli, hogy a tibeti menekülteket és a Tibetért tüntető aktivistákat - a párt szerint - rendőrök akadályozták meg véleményük kinyilvánításában a kínai miniszterelnök magyarországi látogatása idején. Az ellenzéki párt azt tervezi, hogy benyújtja az Országgyűlésnek azt a Tibet érdekei mellett állást foglaló 2008-as határozati javaslatot, amelyet akkor többek között a fideszes Balog Zoltán és a KDNP-s Semjén Zsolt jegyzett - írta Szabó Tímea.


Schiffer András, az LMP frakcióvezetője ugyancsak szombaton azt mondta: "a Fidesz szembeköpte saját korábbi álláspontját, mert Balog Zoltán államtitkár 2008-ban, ellenzéki képviselőként még azt rótta fel a szocialista kormánynak, hogy nem szolidárisak Tibettel. Emlékeztetett arra, hogy akkor Balog Zoltán arról beszélt, a tibeti eseményekért nem csak a helyi végrehajtó hatalom a felelős, azok egyenes következményei a Kínai Népköztársaság Tibet-politikájának.


A Tibetet Segítő Társaság szombaton arról tájékoztatta a távirati irodát, hogy pénteken a késő esti órákban a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BAH) munkatársai felkeresték a Magyarországon élő tibeti menekülteket, valamint szabályos munkavállalási engedéllyel bíró tibeti tanárokat, és beidézték őket a BAH irodájába. Emellett a kínai miniszterelnök látogatásának helyszínein a rendőrök megakadályozták a "demokratikus országokban jogszerű" tiltakozási módokat, több Tibetért tüntető aktivistát inzultáltak és ellehetetlenítettek, megakadályozva, hogy kifejezzék véleményüket - írták. A társaság jogi intézkedéseket is kilátásba helyezett az álláspontjuk szerint "durva jogsértések" miatt.


Több Tibetért tüntető aktivistát inzultáltak - áll a Tibetet Segítő Társaság közleményében. Az Oktogonnál és az ELTE Konfucius Intézete előtt a kínai miniszterelnök látogatása során több Tibetet védő aktivistát civil ruhás rendőrök akadályoztak meg abban, hogy tibeti zászlót lengessenek, valamint azt is, hogy Tibet szabadságával kapcsolatos szlogeneket kiáltsanak - írja a társaság.


A Tibetet Segítő Társaság tiltakozik a hivatalos szervek eljárásai miatt, és álláspontja szerint a Tibettel kapcsolatos tiltakozásokat nem megakadályozni kell, hanem a tárgyalások során szóbahozni a kínai miniszterelnöknek. A TST véleménye szerint ilyen durva jogsértések még nem történtek az elmúlt húsz évben Tibet védelmével kapcsolatban. A társaság megteszi a szükséges jogi intézkedéseket.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

 

2011-06-26

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite