2018. november 19., hétfő - Erzsébet
Keresés a tartalomban
ItthonLMP: közel duplájára nőttek a kisvállalkozók terhei

LMP: közel duplájára nőttek a kisvállalkozók terhei


A kormány intézkedései drasztikusan emelik a kisvállalkozók költségeit és adminisztrációs terheit, aminek hatására az érintetek "sorban állnak", hogy visszaadhassák vállalkozói igazolványukat - mondta keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Scheiring Gábor. Az LMP-s politikus számításai szerint a vállalkozók járulékterhe idén közel a duplájára nőtt.

Scheiring Gábor


Az LMP gazdasági kabinetjének vezetője úgy fogalmazott, hogy az emeléssel a vállalkozók a múlt héten szembesülhettek, mert február 12-ig kellett befizetni a januári járulékokat. Szavai szerint ekkor a vállalkozók tömegei tapasztalták azt, hogy havi harimncezer forinttal kell több járulékot fizetniük, ami például a minimálbéresek esetében hetvenezer forintot jelent.


A képviselő úgy fogalmazott, hogy az "adóegyszerűsítés és adócsökkentés kormányának mindezt a világ legbonyolultabb módján sikerült elérnie". Felhívta a figyelmet, hogy a járulék alapja az alkalmazottaknál maga a minimálbér, az egyéni és társas vállalkozók esetében viszont megemelték a járulékalapot, így a nyugdíjjárulékot a minimálbér 112,5 százaléka, az egészségügyi járulékot viszont a minimálbér 150 százaléka után kell fizetni. Közlése szerint ezek hatására a vállalkozók járulékterhe közel duplájára nő - közölte.


Az LMP teljesen elhibázottnak tartja ezt a lépést, mert a minimálbérre bejelentett milliomosok eltitkolt jövedelmeit a havi plusz 30.000 forinttal nem lehet megfogni, a borsodi villanyszerelőt, a kistarcsai varrónőt vagy a pesti vízvezeték-szerelőt azonban mindez teljesen hazavágja - mondta az ellenzéki politikus. Hozzátette: ha havonta megduplázódik az adóteher, az nem segíti, hogy egyre többen váltsák ki igazolványukat és nézzenek saját megélhetés után.


Scheiring Gábor végül azt mondta, hogy ha a kormány célja az adócsalókkal szembeni fellépés, akkor a vagyonosodási vizsgálatokat kellene kibővíteni; erre azonban a kabinet nem hajlandó. Hozzátette, hogy emellett a kisvállalkozók érdekében igazságosabbá kellene tenni a közteherviselést és be kellene vezetni a többkulcsos jövedelemadót. Az elmaradott térségekben, illetve a képzetlenek körében járulékokat kellene csökkenteni, a pangó piacot pedig állami zöldberuházásokkal kellene élénkíteni - fűzte hozzá.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

 

2012-02-21

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite