2018. november 17., szombat - Hortenzia, Gergő
Keresés a tartalomban
ItthonLMP: Orbán Viktor lehetetlen helyzetbe hozza Magyarországot a nemzetközi fórumokon

LMP: Orbán Viktor lehetetlen helyzetbe hozza Magyarországot a nemzetközi fórumokon


José Manuel Barroso levele az LMP szerint világosan mutatja, hogy miközben Orbán Viktor kormányfő szabadságharcról és a nemzeti szuverenitásról beszél, lehetetlen helyzetbe hozza Magyarországot a nemzetközi fórumokon.

Karácsony Gergely


Ezt Karácsony Gergely közölte kedden az MTI-vel, hozzátéve: a jegybankról szóló, illetve a stabilitási törvény sem arról szól, amit a "Fidesz hangoztat", mert azokkal nem erősödik, hanem éppen hogy gyengül Magyarország szuverenitása. A nemzetközi nyomástól függetlenül az LMP is úgy gondolja, hogy a kormánynak vissza kellene vonnia ezeket a javaslatokat - mondta.


Az Európai Bizottság szóvivője kedden megerősítette, hogy José Manuel Durao Barroso elnök levelet intézett Orbán Viktor miniszterelnökhöz, akinek javasolta, hogy vonjanak vissza két törvényjavaslatot a parlamenttől. A testület szokásos napi sajtótájékoztatóján - kérdésre válaszolva - Pia Ahrenkilde Hansen megerősítette azt is, hogy a levélben az elnök aggodalmát fejezi ki a magyar jegybankot érintő törvénymódosítási javaslattal kapcsolatban. Emlékeztetett, hogy a bizottság már korábban is jelezte fenntartásait a jogszabály tervezetére vonatkozóan. A bizottságnak egyebek között azzal kapcsolatban vannak "súlyos kételyei", hogy a javaslat összhangban van-e az uniós alapszerződés 130-as cikkelyével, amely a központi bank függetlenségét igyekszik garantálni a tagországokban.


A levél tartalmi elemeiről sem a miniszterelnök szóvivője, sem a kormányszóvivő nem közölt részleteket a nyilvánossággal. Orbán Viktor miniszterelnök a szokásos rendben válaszlevelet fog küldeni az Európai Bizottság elnökének - mondta Szijjártó Péter.


Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

 

2011-12-20

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite